Kormánypárti szavazók igyekeztek megtalálni a közös hangot a kormány ellen tüntető aktivistákkal a miniszterelnök ünnepi beszéde után.
A külügyminiszter szerint ezért nagyon fontos, hogy jönnie kell a beruházásoknak Magyarországra, mert az EU-s források helyett ezekkel tudjuk lendületben tartani a gazdaságot (bár negyedik negyedéve tart a recesszió).
A házelnök szerint a NATO-ba belépni szándékozó svédek nem a hazájukat akarják megvédeni, hanem a politikai elitjük a globális maffia része.
Az MDMA-terápiák átalakíthatják a mentális zavarok, például a traumák, a depresszió vagy akár az étkezési zavarok kezelését. A jelek szerint hatással lehetnek az ember meggyőződéseire és hitére is.
Gálvölgyi János esete miatt.
A család kártérítési pert fontolgat a sztár ellen érzelmi károkozás miatt.
A Fidesz-KDNP legfőbb ideológusa éppen a Fővárosi Törvényszék vezető bírája ellen hergel.
Kivétel nélkül mindenkit.
A magyar kormányfő elutasítottsága azért jóval alacsonyabb, mint az orosz és belarusz diktátoroké.
Az ügy fő gyanúsítottja egy 19 éves nő.
Azt mondta, reagálhatott volna nyugodtabban, de egyébként nem bánt keményebben a lóval a megengedettnél.
Egy ábécéhálózat reklámjában szerepeltek, azután kezdtek fenyegető üzeneteket kapni gyűlöletcsoportoktól.
Egyetemi lányszövetségeket akart célba venni.
Nem jött jól a Golden Globe egyre hanyatló renoméjának, hogy Phil Berk szélsőjobbos nézeteket hangoztató cikket küldött körbe a tagoknak emailben.
Samuel Patyt egy 18 éves, csecsen származású férfi ölte meg Párizs közelében, miután az óráján Mohamed-karikatúrákat bemutatva beszélt a szólásszabadságról.