A DK parlamenti frakciója szolidaritásból a Parlament lépcsőin töltötte az éjszakát. Amit követelnek, annak viszont semmi alapja.
A rendőrség korábban bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a feljelentést.
Miskolcon folytatódott az Ellenállás. A helyi fideszes képviselő szerint Gyurcsány egy béka a kocsonyában.
2006 hőse ezúttal lírai művet közölt. Megdöbbentő erejű sorok, kiáltás a mélyből.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a BRFK elutasító döntése nem alapos.
A DK elnökére kétszázötvenen voltak kíváncsiak Szegeden.
A DK máris, a második demonstráció után törölte a Facebookról az Ellenállásnak nevezett budapesti tüntetéssorozatának eseményét, amit addig terveztek ismételgetni, míg a miniszterelnök le nem mond.
Hosszú évek után elmentem meghallgatni Gyurcsány Ferencet, aki meghirdette az utcai ellenállást. Egyszerre volt részegítő és kijózanító élmény.
A volt miniszterelnök ellenállásra szólított fel, ehhez képest később arról beszélt, hogy talán csak pár napig tart ki a lendület. Kinek áll ez érdekében?
Gyurcsány keddre újabb demonstrációt hirdetett, ahonnan addig nem megy haza, amíg Orbán meg nem bukik.
Akik nem szavazták meg a Sargentini-jelentést, nem tekinthetőek tisztességes ellenzékinek, mondta a DK szezonnyitóján.
Például Kubatov Gábor és Bíró Márk, akik továbbra is hallgatnak. Gyurcsány Ferenc pedig már annyit keres, mint egy miniszter, amióta megvolt a képviselői béremelés.
Egy DK-közeli oldal közölt fotókat arról, ahogy a miniszterelnök lánya egy szaros pelenkával teli zacskót rak le a horvát autópálya szélén.
Tovább fog küzdeni, ígéri.
Az MNB szerint az Altus engedély nélkül nyújtott kölcsönöket.