A Jobbiktól az LMP-n és a Momentumon át Gyurcsányig a pártok utcára szólítottak mindenkit.
Csoda: ilyen, kormánypárti szavazatszerzésre optimalizált politikai paródiát, mint amilyet most a Duna Tv leadott, még a szocializmusban sem lehetett látni.
Így már 9 független képviselő ül bent, pedig eredetileg csak Mellár Tamás jutott be függetlenként, aki már nem is független.
Megirigyelte a fideszesektől az ajándékosztós fotókat.
Másfél perc alatt hét gyurcsányozást mutatott be az egykori elszámoltatási biztos.
A szegedi polgármester a saját ügyeiről és az ellenzék fideszes beépített embereiről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjújában.
Szerencsére minden adat, ami az ÁSZ-nak kellett, ott van ÁSZ-nál.
A párt irodája teljesen megsemmisült.
Végül is logikus, Habony Árpád lapját pontosan ezért tartják fenn az adófizetők állami hirdetésekből.
Merkel visszavonulásának hírére felszínre törtek a régi emlékek.
A DK parlamenti frakciója szolidaritásból a Parlament lépcsőin töltötte az éjszakát. Amit követelnek, annak viszont semmi alapja.
A rendőrség korábban bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a feljelentést.
Miskolcon folytatódott az Ellenállás. A helyi fideszes képviselő szerint Gyurcsány egy béka a kocsonyában.
2006 hőse ezúttal lírai művet közölt. Megdöbbentő erejű sorok, kiáltás a mélyből.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a BRFK elutasító döntése nem alapos.