gyurcsány ferenc

Együtt állt ki az összes ellenzéki párt a Parlament lépcsőjére, és mondta el, hogy „ez már nem demokrácia, nem köztársaság, nem jogállam”

A Jobbiktól az LMP-n és a Momentumon át Gyurcsányig a pártok utcára szólítottak mindenkit.

Herczeg Márk
parlament

Forradalom a köztévén: a Bagi-Nacsa Show-ban megpróbáltak Orbán-paródiaként eladni egy kormánypárti kampányszöveget

Csoda: ilyen, kormánypárti szavazatszerzésre optimalizált politikai paródiát, mint amilyet most a Duna Tv leadott, még a szocializmusban sem lehetett látni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kilépett a DK-ból Székely Sándor parlamenti képviselő, függetlenként folytatja

Így már 9 független képviselő ül bent, pedig eredetileg csak Mellár Tamás jutott be függetlenként, aki már nem is független.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc egy hajléktalan Mikulás társaságában látogatta meg a kedves gyerekeket

Megirigyelte a fideszesektől az ajándékosztós fotókat.

Urfi Péter
POLITIKA

Budai Gyula: Gyurcsány!!4

Másfél perc alatt hét gyurcsányozást mutatott be az egykori elszámoltatási biztos.

Botos Tamás
POLITIKA

Botka: Orbán már csak így működik, vagy megalkuszol, vagy a legszemetebb karaktergyilkosságnak nézel elébe

A szegedi polgármester a saját ügyeiről és az ellenzék fideszes beépített embereiről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjújában.

Sarkadi Zsolt
politika

A DK azt állítja, a könyvelésük megsemmisült a tűzben

Szerencsére minden adat, ami az ÁSZ-nak kellett, ott van ÁSZ-nál.

Herczeg Márk
POLITIKA

Adománygyűjtést indított Gyurcsány a DK leégett központjának pótlására

A párt irodája teljesen megsemmisült.

Botos Tamás
POLITIKA

A Ripost a Gruevszki-ügy hátterében is megtalálta a Gyurcsány-szálat

Végül is logikus, Habony Árpád lapját pontosan ezért tartják fenn az adófizetők állami hirdetésekből.

Sarkadi Zsolt
elmebaj

Gyurcsány úgy emlékszik, hogy ha annak idején Merkel nem rázza le csúnyán, akkor talán le sem mond

Merkel visszavonulásának hírére felszínre törtek a régi emlékek.

Urfi Péter
politika

Gyurcsány megnyittatná a templomokat és a stadionokat a hajléktalanoknak: jól hangzik, de semmi értelme

A DK parlamenti frakciója szolidaritásból a Parlament lépcsőin töltötte az éjszakát. Amit követelnek, annak viszont semmi alapja.

Szily László
publicisztika

Addig tolta a Nemzeti Bank, hogy az ügyészség elrendelte a nyomozást Gyurcsányék cége ellen

A rendőrség korábban bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a feljelentést.

Botos Tamás
bűnügy

Gyurcsány: Ma Magyarország legnagyobb ellenfele ez a kormány, ez a kormányfő

Miskolcon folytatódott az Ellenállás. A helyi fideszes képviselő szerint Gyurcsány egy béka a kocsonyában.

Botos Tamás
politika

Gyurcsány Ferenc: Erdogan köszöntése

2006 hőse ezúttal lírai művet közölt. Megdöbbentő erejű sorok, kiáltás a mélyből.

Uj Péter
költészet

Miután a rendőrség elutasította, az ügyészségnél tett feljelentést a jegybank Gyurcsányék cége miatt

A Magyar Nemzeti Bank szerint a BRFK elutasító döntése nem alapos.

Botos Tamás
bűnügy