A három szintes terem több milliárd dollárból épült. Az épület, amiben van, pedig jobb, mint az amerikai párja.
A légierőnél is megháromszorozódott az érdeklődés.
Az ISIS két éves ostroma alól szabadítottak fel egy nagyon fontos légibázist.
A kormány szerint másként nem tudják kezelni a magyar határzár miatt megnövekedett menekültáradatot.
Gyakorlatozni fognak. A civil repülőket már felszólították, hogy kerüljék a Ciprus és Szíria közé eső légteret.
Meg is van oldva a migránsválság.
Azt viszont tagadják, hogy a csapataik már most is ott harcolnának.
2200 katonát vezényelnek az osztrákok a határra, hogy segítsenek a humanitárius válsághelyzet kezelésében és a határ ellenőrzésében.
Kering a neten egy behívó, ami a HM szerint hamisítvány.
A VS-en meséli el egy névtelen kormányzati tisztviselő, hogy szerinte hogy fognak menni a dolgok szeptember 15. után.
Molnár Csaba szerint a hadsereg kivezénylésével Orbán Viktor emberiesség elleni bűntettet követ el.
Ha a törvénycsomag átmegy a felsőházon, a Japán Önvédelmi Haderő mehet külföldre is háborúzni.
A honvédelmi miniszter szerint a 3,5 méteres kerítés elkészülte az ősz folyamán várható.
Nem kecsegtet sok jóval a név.