A férfiak a gyűjteményt egymásnak küldözgették az interneten.
Nem kapta meg az egység a harckész minősítést.
A katonai diktatúra vége óta ez az első eset, hogy belföldön bevetik a katonaságot, de máshogy nem tudnak már fellépni az extrém bűnőzéssel szemben.
Számi Anan stábjának tagjait is elvitték.
A 24 éves O-ról egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy a menekülése során életre szóló sérüléseket szenvedett. Tuberkulózisa, hepatitisze és bélférgei is voltak, 12 liter vért kellett a testébe önteni, de Jason Stathamet már nagyon megszerette.
A hajót nem találták még meg, de ez nem jelenti azt, hogy elveszítették, hiszen ahhoz keresni is kell, és nem találni - mondta a szóvivő. Kérdés?
Nem árt időben tájékoztatni az állam legfőbb finanszírozóját a legfontosabb változásokról.
Azt mondják, a már ott lévő csapataiknak küldenek erősítést.
Boris Johnson tiszteletére szólt _így_ a God Save the Queen.
Az autó sofőrje elmenekült, keresik.
Ahogy az olimpia után feloldották a rendkívüli intézkedéseket, azonnal visszatértek a városba.
Viharként csapott le a magyar Youtube-ra a katonai konzervkaják bemutatása, a profik pedig egyenesen az életüket kockáztatják a kóstolgatással. Jó, lehet, hogy büdös, rohadt vagy mozog, de gondolj bele: mégiscsak egy falat történelem!
Nem tetszik neki, hogy Macron spórolni akar a hadseregen.
A baráti tűz 11 egyenruhással végzett.
A jogvédők szerint a hadseregben szexuális orientáció szerint listázzák a katonákat.