Leilani Farha, az ENSZ lakhatásügyi különleges jelentéstevője fogalmazott így közleményében, a bizonytalan lakhatással rendelkezők megsegítésére szólítva az államokat.
„Azok a propagandisták, akik a valós problémák kibeszélése helyett azok elferdítésén és politikai furkósbottá faragásán dolgoznak, talán nem is sejtik hogy milyen iszonyú bűnök száradnak a lelkükön” – írja a főpolgármester.
Itt van a világon az egyik legtöbb dollármilliárdos, miközben a fejlett világban szinte példátlan nyílt nyomor látható az utcán. Az életünket is befolyásoló techcégek irodáinak tövében megvalósult egy disztópia.
„Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része” – közölte az AB.
Egy IX. kerületi hajléktalanszállón kiskertjük van a lakóknak, ahol maguk gondozzák a hagymát és a paradicsomot. A kiültetett palántákat önkéntesek nevelik elő a saját nappalijukban, erkélyükön.