hivatali visszaélés

2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolnak egy korábbi helyettes államtitkárt

A volt helyettes államtitkár és társai ezen kívül még egy fővárosi kerületi önkormányzatot is megkárosítottak, összesen 24 millió forinttal.

Benics Márk
bűnügy

Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség Tordai Bence házának ügyében

A kormánypárti sajtó szerint a politikus engedély nélkül építtetett „150 milliós luxusvillát” a II. kerületben.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Völner Pál lemond államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg

Közleménye szerint „nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte”.

Mészáros Juli
belföld

A Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezi Völner Pál államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését

A gyanú szerint a fideszes Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Horváth Bence
bűnügy

43 emberre kértek letöltendőt egy korrupciós ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen.

Herczeg Márk
bűnügy

Június végén áll bíróság elé Boldog István

A fideszes képviselőt többek között vesztegetés elfogadásával vádolják.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Korrupció miatt tartóztatták le a NAV egyik felsővezetőjét

Egy drága mobilért simított el egy ügyet egy vállalkozónak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Eltévedt levele után feljelentik Müller Cecíliát

Hivatali visszaélés miatt. Szél Bernadett szerint maga a tisztifőorvos bizonyította, hogy törvénytelenül tartja vissza a közérdekű adatokat.

Szurovecz Illés
járvány

Pár héten belül akár már vádat is emelhetnek a korrupcióval gyanúsított Boldog István ellen

A fideszes parlamenti képviselő mellett 10 embert hallgattak ki gyanúsítottként, mind szabadlábon védekezhetnek.

Herczeg Márk
bűnügy

Lemondott a brit miniszter, aki parlamenti levélpapírra írt burkoltan fenyegető levelet apja vitapartnerének

Conor Burns egy régóta húzódó pénzügyi vitába szállt be apja oldalán.

Horváth Bence
külföld

Hadházy Ákos ma délelőtt azt magyarázta a nyomozóknak, miért hivatali visszaélés, ha Borkai fia egymilliót kap egy semmilyen tevékenységet nem végző cég vezetéséért

Ezt a feljelentést még nem dobták vissza.

Urfi Péter
POLITIKA

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Demeter Mártát

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mert "a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokat" hozott nyilvánosságra.

Király András
politika

Jogerősen három és fél év börtönre ítélték a román kormánypártot vezető Liviu Dragneát

Hivatali visszaélés és okirathamisítás miatt.

Rényi Pál Dániel
külföld

Egy év 9 hónap felfüggesztett börtönt kapott a miniszterelnöki megbízott titkára, mert taxiként használta a kormányzati kocsit

Kellett a kocsi, amikor fideszesként indult egy kistelepülés polgármesteri székéért.

Albert Ákos
POLITIKA

Hivatali visszaélés miatt feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét, de végül ellene emeltek vádat

Azt állította, hogy az intézetvezető jutalomszabadságként könyvelte el a szökéseket, de a nyomozás nem tárt fel törvénysértést, így végül a feljelentő ellen emeltek vádat.

Albert Ákos
bűnügy