hódmezővásárhely

Elég meggyőző látványt nyújt Lázár János tanácsadójának vadászkastélya

Az, amelyik épp Lázár János családtagjainak földjei között, és Lázár János vadászterülete mellett fekszik.

Rényi Pál Dániel
építészet

Hiába tolná a balhét a Fidesz Simicskára, az OLAF-jelentésben vastag betűkkel szedték Tiborcz István nevét

Orbán veje a cég igazgatóság tagja volt, amikor az Elios elődje 341 milliós szerződést kötött a Tungsram-Schréderrel, pedig a korábbi versenytárs nem lehetett volna a pályázat nyertesének ekkora alvállalkozója – állapította meg az EU csalás elleni hivatala.

Herczeg Márk
POLITIKA

Lázár: Természetes dolog, hogy egy katolikus plébános, egy közösség vezetője a gyülekezetéhez tartozó híveket érintő kérdésben véleményt mond

Beleállt a miniszter: nincs kivetnivaló abban, hogy a hódmezővásárhelyi pap mise után lenyomott egy Fidesz-kampányt is a templomban.

Botos Tamás
politika

Nagyon kavarnak, nehogy csak egy ember induljon a Fidesz ellen

Hódmezővásárhelyen fideszes jelölt szórólapjával együtt küldték ki az ál-szocialista anyagát, és megtévesztő szöveggel gyűjtik neki az aláírásokat. Az utolsó percben előkerült egy minipárt távolban élő embere is.

Magyari Péter
POLITIKA

Egy kamupárt is polgármesterjelöltet indít Hódmezővásárhelyen

Így már négyen versenyeznek.

Szily László
politika

Lázár János Márki-Zayról: Gyurcsány

Magyar politika működés közben.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

"Szégyent hoz ránk, birkának néz minket" - kiakadtak a hívek a vásárhelyi plébános kampánybeszédén

Beer Miklós váci megyéspüspök szerint is nagy hiba a templomban politizálni.

Rényi Pál Dániel
vallás

Kizárták az MSZP-ből a Márki-Zay ellen elinduló vásárhelyi jelöltet

A párt szerint egy újabb, magát baloldalinak mondó jelölt indítása csak a Fidesznek áll érdekében.

Rényi Pál Dániel
politika

Egy nyugdíjas visszalépett, de rögtön lett egy másik baloldali jelölt, aki konkurenciája lehet az ellenzéki jelöltnek Hódmezővásárhelyen

Az MSZP-s Hernádi Gyula kapott egy hívást, hogy induljon. Indult.

Boros Juli
POLITIKA

Nyíltan a Fidesz mellett kampányolt a hódmezővásárhelyi plébános

Pedig a Fidesz jelöltjével szemben a plébánia világi vezetője, Márki-Zay Péter indul.

Király András
POLITIKA

Ha Lázár János a lovát indítaná el a választáson, akkor az is megnyerné

Márki-Zay Péter a teljes ellenzék támogatásával, független jelöltként indul a hódmezővásárhelyi polgármesterségért, de leginkább a kiábrándult fideszeseket szeretné megszólítani. Mióta bejelentette az indulását, kirúgták a munkahelyéről, és kamerákat szereltek fel az utcájába.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
video

Márki-Zay arra kéri katolikus testvéreit, hogy imádkozzanak vele a megbékélésért, miközben a plébános a szószékről buzdítja a híveket, hogy szavazzanak a Fideszre

Az év miséje lesz.

Urfi Péter
POLITIKA

A hódmezővásárhelyi plébános a szószékről fogja kiprédikálni, hogy a Fideszre kell szavazni

Márki-Zay Péter független jelöltet, a plébánia világi vezetőjét megtagadta és szidalmazta.

Urfi Péter
POLITIKA

72 éves nyugdíjas is bejelentkezett Hódmezővásárhely vezetésére

"Nem leszámolni akarok! De elszámoltatni igen!"

Botos Tamás
POLITIKA

Márki-Zay Péter: Nem mondtam, hogy a politika miatt rúgtak ki, de elég furcsa, ami történt

Hódmezővásárhelyen lassan teljes a téboly.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA