Nagyon kavarnak, nehogy csak egy ember induljon a Fidesz ellen

POLITIKA
2018 január 22., 15:14
comments 435

Lázár Jánost és hódmezővásárhelyi csapatát komolyan aggaszthatja, hogy Márki-Zay Péter elindul a februári polgármester-választáson. Úgy tűnik, hogy mindent megtesznek azért, hogy több ellenzéki jelölt között aprózódjanak szét a szavazatok.

A függetlenként induló, és magát csalódott fideszesnek mondó Márki-Zayt támogatja az összes ellenzéki párt. Sokáig úgy tűnt, hogy a Fidesz jelöltjének vele kell majd versengenie. A február végi polgármester-választás ezért fontos főpróbának is tűnt az áprilisi parlamenti választásra, hiszen kiderülhet, hogy mire megy egy Jobbiktól MSZP-ig tartó teljes összefogás egy olyan választókörzetben, ahol a Fidesz az országos átlagnál is sokkal jobban szokott szerepelni. Ugyanakkor most már az is látszik, hogy mi történik, ha a centrális erőtérre alapozott fideszes taktika nem működik: egyszeriben új jelöltek kerülnek elő a semmiből, érezhetően fideszes hátszéllel.

Kizárták a pártból, de MSZP-piros szórólapja van

Az utóbbi napokban két jelölt is jelentkezett Hódmezővásárhelyen, megbontva ezzel a Fidesz ellen felállt teljes összefogást. Márki-Zay támogatói teljesen biztosak benne, hogy a váratlanul feltűnt új jelöltek mögött valójában a Fidesz áll, erről többen is beszéltek közülük a 444-nek. 

Az első új bejelentkező Hernádi Gyula volt, aki az MSZP színeiben már kétszer indult korábban a posztért (2002-ben és 2006-ban), és 2010-ig önkormányzati képviselő is volt. 

Mivel az MSZP korábban már döntött Márki-Zay támogatásáról, ezért a párt helyi szervezete kezdeményezte Hernádi Gyula kizárását a pártból. Hernádi ennek ellenére indul, ráadásul olyan szórólapokat gyártatott, amelyek pont olyan pirosak, mintha szocialista jelölt lenne:

Hernádi Gyula szórólapja pont olyan piros, mint az őt kizáró párt kampányszíne.
photo_camera Hernádi Gyula szórólapja pont olyan piros, mint az őt kizáró párt kampányszíne. Fotó: Olvasónk.

Hernádi felsorolja, hogy milyen tisztségeket viselt az MSZP-ben, az azonban már nem derül ki bemutatkozó anyagából, hogy mostanra teljesen szembefordult a párttal. Az e-mail címe viszont így kezdődik: vasarhelyibaloldal@ , bár nincs baloldali szervezet sem Hódmezővásárhelyen, sem pedig az országban, amely támogatná.

Hernádi Gyula címe.
photo_camera Hernádi Gyula címe. Fotó: Olvasónk.

Hernádi szórólapját több helyi polgár beszámolója szerint múlt pénteken és a hétvégén kezdték eljuttatni el a postaládákba. Elég fura módon. Hernádi Gyula kampányanyaga ugyanis Hegedűs Zoltán fideszes jelölt szóróanyagába volt csomagolva. Úgy tűnik, hogy ugyanazzal a céggel és ugyanakkor vitették ki a két jelölt anyagait a megbízók.

Hétfőn pedig egyszerre szórták az önkormányzati új rendelőt népszerűsítő kiadványt, és az ál-szocialista jelölt anyagait, gondosan egymás mellé helyezve őket:

Önkormányzati reklám és az ál-szocialista kampány együtt járt.
photo_camera Önkormányzati reklám és az ál-szocialista kampány együtt járt. Fotó: Olvasónk.

A polgárok megtévesztésével gyűlnek a támogatások

Többen is beszámoltak arról a városban, hogy valakik megtévesztő módon gyűjtötték az aláírásokat Hernádi Gyula jelöléséhez az elmúlt napokban.

Több beszámoló szerint is lakásokba csöngettek be emberek, akik azt állították, hogy az önkormányzattól jöttek, és azt mérik fel, hogy az itt lakók részt akarnak-e venni a polgármester-választáson. 

Ezután egy "statisztikai lap" kitöltéséhez személyes adatokat kértek, éppen olyanokat, amelyek az ajánlószelvényekhez kellenek. Többen megnézték, hogy mit töltenek ki, és kiderült, hogy Hernádi Gyulának szóló ajánlási íveket készítenek így. Egyesek szerint Budapestről hozott diákmunkások csinálták a munkát.

Miközben a helyi sajtó Márki-Zay-ról szinte egy szót sem szól, addig Hernádit mértéktartó cikkekkel és hírekkel mutatják be a lakosságnak. Az egyik katolikus plébános pedig külön figyelmeztette a híveket, hogy a Fideszre kell szavazniuk.

Előkerült még egy last minute jelölt is

A jelöltállítás utolsó percében befutott még egy jelölt: Fehérné Horváth Katalin, a Hajrá Magyarország! Párt jelöltje. A pártnak nincs alapszervezete Hódmezővásárhelyen, és Fehérné nemhogy a városban, de még csak nem is a megyében él. 

A Vas megyében bejegyzett pártot tavaly alapították, Facebook oldalát 32 fő kedveli, honlapja szerint "hamarosan indulunk", más információ ott nem volt hétfő délben még. A jelöltjüknek hétfő délután 4-ig kell összeszednie 300 támogató aláírást az induláshoz.

Márki-Zay támogatói szerint Fehérnét is a Fidesz erőltetheti, hogy tovább aprózza az ellenzéki szavazatokat. Az indulását a Hajrá Magyarország! párt elnöke azzal indokolta, hogy a "politikai terror" ellen akarnak küzdeni. 

Míg Hernádi Gyula a konstruktív ellenzéki szöveget nyomja a kampányban, nyugalmat hirdet és elismeri a fideszes vezetés eredményeit is, addig úgy tűnik, hogy a Fidesz az utolsó pillanatban belökött egy radikálisabb hangvételű jelöltet is, önmaga ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.