Van különbség ugyanis bűn és bűncselekmény között szerinte.
Viszont egyúttal úgy módosították az alkotmányt, hogy véletlenül se tudjanak összeházasodni az azonos nemű párok.
A házasság definíciójánt viszont nem változtatnak, az a jövőben is férfi és nő kapcsolatát jelenti.
A kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar etnográfus börtönben is ült Ceaușescu idején "szexuális elhajlás" miatt.
Azok a boltok, ahol a jövőben ilyesmit találnak, büntetésre számíthatnak.
A kuvaiti külügyminisztérium felháborodott azon, hogy a követség megosztotta Biden elnök támogató szavait.
A Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje szerint mindenképp le kellett darálni a mesekönyvet, mert gyalázatos volt. A 2011-ben még Szálasit éltető párttagokat pedig nem lehet örökre leírni egy olyan országban, ahol a kommunista rendszer fenntartói a politikai elit tagjai. A Fidesz már fenyegeti a párt jelöltjeit, visszalépést várnak tőlük.
De kérvényezniük kell, hogy töröljék a nyilvántartásból a priuszukat.
Nyílt levélben foglaltak állást a magyar pszichiáterek és pszichológusok a pedofilellenesnek nevezett, lényegében homofób törvénnyel szemben.
2022-ben lesz 50 éve, hogy Norvégiában dekriminalizálták a homoszexualitást.
Az LMP képviselője szerint legitim arról beszélni, hogy vannak olyan fideszes politikusok, akik annak ellenére, hogy homofób kampányt csinálnak, a szexuális szabadság mozgalmainak vívmányaival maguk is élnek.
A nemsokára megjelenő képregényben Clark Kent és Lois Lane fiának első meleg csókja is elcsattan.
Kiadta a Médiatanács a Fidesz homofób törvényéhez igazított, a filmek korhatáros besorolásáról szóló ajánlásait.
A Pray Away/Istennel a vágy ellen című dokumentumfilm azt mutatja be, milyen súlyos traumákat okoztak azok a keresztény mozgalmak, amik konverziós terápiákat tartva hitették el, hogy mindenkinek heteróként kell élnie.
A színésznő egy hete mondta el, hogy „körülbelül egy, másfél héten belül megtörténik”, „beleáll” a melegeket ért gyűlölethullámba, és a saját életéről fog beszélni.