Két év alatt több mint 1,8 milliárdot vett ki a vagyonkezelő cégéből a miniszter.
Megnéztük, a folyamatos titkolózás mellett mi látszik abból, ahogy a honvédelem reagál a szomszédban zajló háborúra.
Békepártiság biturbó: a világ legeslegeslegbékepártibb kormányának honvédelmi minisztere szerint „haderőt kell építenünk”, hogy kimaradhassunk a háborúból.
A honvédelmi miniszter nem árulta el, hogy hány honvéd vesz részt a misszióban.
Indoklás nélkül.
"Fontos, hogy harcolni tudó hadserege legyen az országnak, amely képes megfelelő, hiteles elrettentő erőt felmutatni."
Kérdés, hogy vajon teljesít-e állami megbízásokat Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltsége.
Akárcsak Szent István idejében.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő miniszterré kinevezett férje meghallgatásán még azt mondta, szerinte beruházásai „magyar nemzeti érdek” szempontjából voltak fontosak.
Az orosz állami médiában azt már kihagyták, hogy Benkő Tibor azt is elmondta, Magyarország a NATO érdekeivel összhangban, a NATO-csapatokkal szoros együttműködésben követi az ukrajnai helyzetet, és dolgozik a megoldásán.
Az áldozatok árváit támogatják.
A Horn-kormány volt minisztere, az MSZP volt képviselője 74 éves korában, hosszan tartó betegség után halt meg.
A honvédelmi miniszter elmondása alapján tehát 55 százalékos az örökmérlegünk.
A honvédelmi miniszter évet értékelt.
Ezt a kérdést szegezte a honvédelmi miniszternek a Magyar Idők, aki a saját példájával válaszolt.