„A hal olyan ellentmondást nem tűrő elánnal nyomult, mint egy nemzetközi egyetem megsemmisítésére felbérelt, ambiciózus gépészmérnök.” Mi történik, ha egy buli-kaja-pia vonalon mozgó milliárdos belevág a pecabizniszbe? Tóteszt.
800 millióért felvásárolta az állam a termelőknél beragadt pontyokat, majd betelepítette az állami tulajdonú vizekbe. Már megint a csontkukactapogatók jártak jól.
Nem ez volt az egyetlen meglepő elem a vadásztársai között teljesen más arcát mutató Orbán-helyettestől: a nagy tűzerejű teológus a liberalizációt éltette és coming out-olt is a Fehova megnyitóján.
Úgy eresztették le a Sió-csatorna vizét, hogy nem érdekelte őket, hogy állatok is élnek benne. De ekkor jöttek a helyi lakosok és horgászok, aztán szinte csoda történt.
A vízügy szerint a tórendszernek nincs természetes befolyója, a környező területek belvizei táplálják. De ez száraz időben alacsonyan van, ilyenkor a tóból eltűnik a víz.
Pergetőhorgászok, kapás van: Hipszki Róbert részletesen elmesélte nekünk, hogyan lett második a csapat és ő hogyan nyerte meg a párjával az első fordulót. Hunyady "Repity Gurgyó" Attila óta nem volt ekkora kalandmesélő!
Walter Tamás kézbe fogta a feederbotot. De nemcsak ő volt fergeteges, a magyarok két arany és egy ezüstéremmel elsők lettek az éremtáblázaton, csillogtak az úszózó nők és a pergetők is.