Több százan haltak már meg a kormányellenes tiltakozók közül, akiknek többsége elítélte az önbíráskodást.
A New York Times szerint ez is mutatja, hogy Trump hiába küldött megint amerikai csapatokat a Közel-Keletre.
Megelégelték, hogy tömegesen halnak meg a kormányellenes tüntetők.
Szerdán az iráni konzulátus épületét is felgyújtották.
A vádak szerint Najah al-Shammari még azután is kaphatott támogatást a svéd államtól, hogy már visszaköltözött Bagdadba.
A honvédelmi minisztérium a parlament hozzájárulását kéri ehhez.
A miniszterelnök szerint, ha akadályozzák az olajkitermelést, az csak még nehezebb helyzetbe hozná az országot.
Irak egyik legfontosabb kikötőjét is le kellett zárni a tiltakozások miatt.
Október elején kezdődtek a tüntetések Irakban, az összecsapásoknak már több mint 250 halálos áldozata és legalább 8 ezer sérültje van. A hangulat mégis szinte kedélyes a barikádok között. Képek.
Az USA által elárult kurdok nélkül pedig nem sikerülhetett volna az al-Bagdadi elleni rajtaütés.
Irak fővárosában a kormány elleni újabb tüntetésen ketten meghaltak, több mint 100 ember megsebesült.
Bagdadban és Naszírijában is elszabadult az erőszak.
Megszavazta a török parlament, így nyitva hagyták az utat a küszöbönálló, ezúttal az észak-szíriai kurd fegyveres koalíció ellen indítandó katonai beavatkozás előtt.
Irakban kedd óta tüntetésnek a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. Eddig legalább 100 halott és több mint 6000 sebesült van.
Százakat tartóztattak le.