A hadsereg pedig 300 ezer katonát mozgósít a járványhelyzet miatt.
Kínában talán javul a helyzet, máshol a legjobb esetben is csak stagnál a járvány. Az európai országok teljesen eltérő módszereket alkalmaznak, a franciák és az olaszok kemények, a németek lazák. Még nem tudni, kinek van igaza.
Az ország vezetői sokáig tagadták a betegség megjelenését, aztán mintha direkt a terjedésén dolgoztak volna. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy egyébként sem hisz el nekik senki semmit. Ma már csak Kínában van több halálos áldozat, mint náluk.
Kásler Miklós szerint Magyarországnak nincs mitől tartania.
A BBC szerint igazából már 210-en haltak bele a járványba.
Budapest és Irán között nincs közvetlen repülőjárat, az irániak testhőmérsékletét az útlevél-ellenőrzéskor mérik meg.
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint az iráni járványhelyzet súlyosabb lehet, mint azt most hiszik.
A 83 éves egyházfőt tüsszögni és orrot fújni látták hamvazószerdai miséjén, egyik csütörtöki miséjét le is kellett mondani.
A beteg Iránból tért haza Azerbajdzsánon keresztül, és a határon lett rosszul.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a helyzet egyelőre az ellenőrzésünk alatt van.
Az alacsony részvételi arány a politikai rendszerrel való elégedetlenség jeleként értelmezhető.
Hivatalosan csak 18 fertőzöttről, de már négy halottról beszélnek. Ez utóbbi alapján valószínűbb, hogy már kétszáz felett van a fertőzöttek száma, és az is, hogy a járvány a bevallottnál korábban kezdődött.
Különösen aggasztó, hogy egyre több az olyan fertőzött, akit se Kínához, se más fertőzöttekhez nem lehet kötni.
A szerkezet súlyosan megrongálódott.
Az amerikai és német titkosszolgálatok évtizedeken át látták el a világ országait olyan titkosító eszközökkel, amiket direkt úgy terveztek, hogy olvasni tudják az azokon küldött üzeneteket. Termékeikből Magyarország is vásárolt.