Közben a Forradalmi Gárda egyik ezredesét ismeretlen elkövetők agyonlőtték Teherán belvárosában az otthona előtt.
Azzal vádolják őket, hogy „káoszt és társadalmi rendbontást szerveztek, amelynek célja Irán destabilizálása”.
Áldozatokról még nincsenek hírek.
Nazanin Zaghari-Ratcliffe négy évet ült a teheráni börtönben.
Oroszország új követelései miatt megszakadtak a hónapok óta tartó, és már eredménnyel kecsegtető nemzetközi tárgyalások a 2015-ös atomalku felújításáról.
A rakéták megrongálták az amerikai konzulátus közelében lévő épületeket, de áldozatokról nem érkezett jelentés.
A pilóták nem katapultáltak, próbálták elkerülni a lakóházakat.
Miután egy ahvázi férfi lefejezte a 17 éves feleségét, majd a lány fejével a kezében kisétált az utcára.
Egy olyan új vádpont alapján kapott a vártnál is hosszabb büntetést, amiről nem is tájékoztatták.
Megállás nélküli profizmus földön, vízen, levegőben, hajnaltól hajnalig.
Az iráni kormány kapja majd a kínai vakcinákat, hogy adja be a menekülteknek.
Akár 20 százalékos tisztaságú is lehet. Pedig a 2005-ös atomalku értelmében Teherán egyáltalán nem dúsíthatna uránt Fordóban.
Az iráni karhatalom könnygázzal és gumibottal oszlatott.
Az irániak visszautasítják a vádakat.
Koronavírus-gyanú miatt nem engedték ki őket a kórházból, nekik ez nem tetszett.