A Facebook egy nappal korábban jelezte, hogy csak Írországban bejegyzett vállalat adhat fel náluk hirdetést.
17-en már bele is haltak a méhnyakrákba, pedig a kormány által finanszírozott tesztek szerint nem is voltak betegek. A felelősök már 2014 óta tudtak erről, de inkább elhallgatták.
Értékes szövetséges, globális kihívások, kifejezett bizodalom, mély gazdasági partnerség.
A parlament feloldotta a tiltást, mert ártott a gazdaságnak.
Harminc fős banda kezdett fosztogatásba a heves hóvihar közepén.
Jelenleg csak akkor végezhetnek abortuszt az országban, ha a nő élete veszélyben van.
Megállapodtak az ír parlament pártjai, még az idén feloldhatják a majd egy évszázados alkoholtilalmat.
Mentőhelikopter ment érte, de a kórházba szállítás után meghalt.
Mondom a BBC videója a tengeri habban játszó kutyáról.
Azon megy a vita, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány politikai célokra adta-e a támogatást.
A 83 éves Matt Murphy gondozójára, Michael O'Sullivanra akarta hagyni a házát, de nem akarta ötvenezer eurós adóval terhelni.
A hétfői határidőt ugyan nem sikerült tartani, de péntek reggelre megállapodtak az észak-ír problémáról, így a Brexit-tárgyalások továbbléphetnek a második szakaszba.
Közben a Munkáspárt jóval népszerűbb lett a kormányzó Konzervatívoknál.
Azt vallotta, hogy a Magyarországon élő lányát akarta támogatni, és csak két hete kezdte a kereskedést.
A dán nő ezen egy kicsit sem sértődött meg, amint kilépett a a fehérneműboltból.