A miniszterelnök a felszabadított városban jelentette be, hogy vége az ostromnak.
Állítólag már csak négyzetméterei vannak az Iszlám Államnak a városból.
Egy optimista iraki parancsnok szerint már akár ma véget érhet a város ostroma,
Ez hihetetlenül nagy világrekord, majdnem 1 km-rel előzte meg az eddigi, brit csúcstartót.
A terroristák nem ismerik el a robbantást, amerikai légitámadást emlegetnek.
Ahogy szorul vissza az Iszlám Állam, úgy lesz egyre feszültebb a helyzet a régióban.
A Su-22-es az Egyesült Államok szövetségeseit bombázta éppen.
Izrael szerint viszont egyelőre semmi nem utal arra, hogy a támadást egy terrorszervezet irányította volna.
Moszkva most próbálja ellenőrizni, hogy tényleg lebombázták-e Bakr al-Bagdadit még májusban.
Egy gyerek meghalt, 200 embert kellett kórházba vinni Erbiltől nem messze.
Végre kiderült!
Letöltendő börtönt kér az ügyészség a nyilvános Facebook-poszt alatti hozzászólásokban szervezkedő két férfira.
Pedig a 40 éves Farad I. azt kiabálta: „Ezt Szíriáért!”, és a támadás után szemtanúk szerint az ISIS által kikiáltott kalifátus katonájának nevezte magát.
A koalíciós támadások mellett a kormányerők is a városba tartanak, Törökország pedig már jelezte, hogy nem nézik jó szemmel a történéseket.
Szokás szerint az Amaq hírügynökségükön keresztül üzentek.