járvány

Egy hétdolláros sörre háromezer dollár jattot dobott rá a vendég a koronavírus miatt

A legendás clevelandi jazzklub, a Nighttown másodjára zár be idén, a törzsvendég a személyzeten akart segíteni az extrém borravalóval.

Szily László
ÉLET

Megint lesöpörték az asztalról Szél Bernadett javaslatát a parlamenti munka online térbe költöztetéséről

Nem is technikai, hanem alkotmányos akadálya van a távmunkának az Országgyűlés Hivatala szerint.

Neuberger Eszter
parlament

Közel hétezer új fertőzöttet találtak egy nap alatt Szerbiában, bezárhatják az iskolákat

Az eddigi intézkedések: a vendéglátóhelyek, színházak és mozik nyitva tartásának lerövidítése nem hoztak látható eredményt.

Neuberger Eszter
külföld

Nem tehettek mást, belenyugodtak, hogy előbb vagy utóbb őket is eléri a vírus

Tavasszal hetekre leállt a termelés a hazai ipar legfontosabb szereplőinek üzemeiben, most nyoma sincs még a szándéknak sem, pedig a járványveszély sokkalta nagyobb, mint volt akkoriban. A munkáltatók mostanra hatékony kontaktkutatók és tesztelők lettek, akik a járványszkeptikusságnak legfeljebb a fejekben hagynak helyet. Aki nem viseli a maszkot, mehet a levesbe.

Neuberger Eszter
járvány

A járványszkeptikus montenegrói pátriárka temetésén megfertőződött szerb pátriárka temetésén is ezrek csókolgatták a koporsót

Három héten belül már a második ortodox egyházi vezetőt temették el a Balkánon, de a papok többsége még mindig nem tartja be a járványügyi előírásokat.

Neuberger Eszter
vallás

Zugmisék Angliában: „Polgári engedetlenségből” a tilalom ellenére is tartanak csoportos istentiszteleteket

„Egy magasabb hatalomnak tartozunk elszámolással” - magyarázta egy lelkész, miért nem tartják be a járványügyi korlátozásokat.

Neuberger Eszter
vallás

A franciák az általános karantén feloldására készülnek, három lépcsőben lazítanak jövő januárig

A hét elején tetőzött a járvány második hulláma az országban. A korlátozások teljes feloldása viszont csak akkor lesz lehetséges, ha a napi esetszám 5 ezer alá csökken.

Neuberger Eszter
külföld

Nem hosszabbították meg február elejéig a korlátozásokat

Tényleg nem könnyen érthető a keddi kormányhatározat szövege, de nem azt jelenti, hogy február 8-áig maradnak a bezárások és kijárási tilalom. Hanem azt, hogy a vészhelyzetet hosszabbították meg addig.

Szily László
POLITIKA

Vizsgálják, hogy tényleg vírusos járvány miatt úszik-e ki a partra annyi bálna a francia partoknál

Mintát vettek az egyik óriási holttestből, hogy kiderüljön.

Szily László
ÁLLAT

Miközben minden szórakozóhely bezárt, a fideszes oligarcha és a Fidesz-káder kaszinói nyitva maradhattak

Hajnaltól este 7-ig továbbra is kinyithatnak és termelhetik a pénzt Garancsi Istvánnak és Szalay-Bobrovniczky Kristófnak.

Szily László
gazdaság

Április eleje óta most haltak meg a legtöbben Olaszországban egy nap alatt a járvány következtében

Egy nap alatt több mint 32 ezer új fertőzöttet is találtak.

Horváth Bence
külföld

A nyíregyházi kórház közleményben háborodott fel a cikkek miatt, amelyek idézték a helyi intenzív osztály főorvosának szavait

A főorvos arról beszélt egy interjúban, hogy a sok fertőzött miatt már nem tudják az elvárt, magas színvonalú ellátást biztosítani, de a kórház közölte, hogy szó sincs erről.

Horváth Bence
Egészségügy

Ijesztő viszonyok, vakcinanacionalizmus, Európa zárva

Keddi járványhírek.

Horváth Bence
járvány

Cser-Palkovics András üzent Parragh Lászlónak: „Kérem, hagyja már békén a vállalkozások környezetét és a munkavállalóik életminőségét biztosító településeket!”

Székesfehérvár fideszes polgármestere is kiakadt azon, hogy az iparkamara elnöke az iparűzési adó elengedését javasolja a kormánynak.

Horváth Bence
gazdaság
Podcast

Hallgasd a 444 új podcastját a reggeli készülődéshez!

A Pozitív első adása arról, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy véget ér egy járvány, és látszik-e már a mostani vége. Már Apple Podcaston is.

Csurgó Dénes
podcast