Osztie Zoltán épp arról beszélt, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni.
Hodász András két éve tartott egy TEDx előadást, amelynek mondatai egész máshogy csengenek most, amikor abba kell hagynia a nyilvános szereplést.
A botrány miatt apostoli kormányzót nevezett ki a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye élére.
Mármint nem az a pap, akit szexuális zaklatással vádoltak meg, hanem az, aki ezt jelentette.
K. Dániel kamaszkori szerelmét és fidelitasos karrierjét hagyta maga mögött, amikor papnövendéknek állt. A kalocsai érsektől kért segítséget, amikor már nem bírta tovább egyik elöljárója szerinte erőszakos közeledését. De hiába számolt be a szexuális zaklatásról, a megvádolt István atya ma is aktív pap.
Ha ez a modell elterjedne, megváltoztatná a katolikus hitéletet.
Az ezt vizsgáló független biztosság elnöke azt mondta, az elmúlt 70 évben a szexuális bántalmazók száma a francia egyházon belül több mint 1500.
A harangok nem szólnak, bejutni csak meghívóval és jelszóval lehet.
De az óvintézkedéseket be kell tartani, áldozni csak kézbe lehet, perselyezni csak a végén.
Wojciech Polak érsek az ügyek eltussolását vizsgáltatná ki.
Pedig a magyar kormány már több mint 30 milliárdot áldozott rá.
Ferenc pápa szerint a vírusnál is nagyobb veszéllyel fenyeget a válság nyomában járó közömbösség és önzés.
Ferenc pápa az üres Szent Péter-bazilikában arról beszélt, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik.
Derült ki vasárnap délután.
Már eddig is 30 milliárd forint körül járt az az összeg, amit a katolikus esemény szervezésére adott az állam.