katolikus egyház

A francia katolikus egyház intézményes felelősséget vállalt a szexuális visszaélések miatt

A Francia Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azután beszélt erről, hogy nemrég egy jelentésből kiderült, az elmúlt hetven évben 2900 és 3200 között lehetett a pedofil bűnöket elkövetők száma a francia katolikus egyházban.

Csurgó Dénes
szexuális zaklatás

Ferenc pápa szerzetesnőt nevezett ki az egyik legfontosabb vatikáni intézmény vezetői közé

Az 52 éves Raffaella Petrini lett a Kormányzóság főtitkárja. Ez a legmagasabb pozíció, amit a Vatikán történetében eddig nő betöltött.

Herczeg Márk
vallás

Lassan, nagyon lassan közelítünk ahhoz, hogy a magyar püspökök beszéljenek a hibákról

A váci püspök részvételével tartottak sajtóbeszélgetést a gyerekvédelemről. A hazai katolikus vezetés eddig csak azt hangsúlyozta, milyen jól csináltak mindent, Marton Zsolt viszont elismerte, hogy még az út elején járnak.

Urfi Péter
egyház

Ezt minden magyar katolikusnak el kellene olvasnia

Az egyház túl sokat foglalkozik szexualitással, a politikával pedig beteges viszonyban áll, figyelmeztet Közép-Európa egyik vezető katolikus értelmiségije, és a magyar püspökökre is jellemző mentalitást ördögi kísértésnek nevezi. De lát kiutat.

Urfi Péter
egyház

Szicília egy részén három évig nem lehet keresztszülőket felkérni

A helyi Katolikus Egyháznak elege lett abból, hogy spirituálisan kiüresedett az egész, már csak a családi kapcsolatok erősítésére használták, ráadásul a maffia is visszaélt vele.

Horváth Bence
vallás

Kongói születésű nők emberiesség elleni bűnök miatt perlik Belgiumot, mert kisgyerekként elszakították őket az édesanyjuktól

Azt szeretnék, ha Belgium elismerné a felelősségét azért a szenvedésért, amit több ezer hozzájuk hasonló gyereknek okoztak.

Kiss Imola
jog

Kétéves, világszintű katolikus konzultációt hirdetett Ferenc pápa

Szóhoz juthatnak a nők, és téma lehet bármi a szegénységtől a klímaváltozásig.

Szurovecz Illés
egyház

70 év alatt több mint kétszázezer francia gyereket zaklathattak a katolikus egyház tagjai

Elkészült a jelentés, ami 1950 és 2020 között vizsgálta az egyházon belüli szexuális visszaéléseket Franciaországban.

Horváth Bence
külföld

Háromezer gyerekmolesztáló elkövetőt találtak a francia katolikus egyházban

Ez a minimális becslés. Kedden 2500 oldalas jelentést hoznak nyilvánosságra az elmúlt 61 év visszaéléseiről.

Szurovecz Illés
egyház

Áder: Nem nagyon láttam más esélyt

Az elnök megmagyarázta, miért vállalta a nyilvános tanúságtételt.

Herczeg Márk
vallás

A pápa arra kérte a közép- és kelet-európai püspököket, hallgassák meg a szexuális visszaélések áldozatait

Máskülönben az egyház jövőjét teszik kockára.

Szurovecz Illés
egyház

Pető Attila végül a bíróságon tudta feltenni a kérdéseit az érseki helynöknek

A katolikus hierarchia befolyásos tagja bocsánatot is kért a tárgyalás egy pontján, de ettől még a per folyik tovább.

Szász Zsófi, Urfi Péter, Fődi Kitti
egyház

Az „isteni jog védelmében” jelentették fel a pap áldozatát

Abszurd elemeket sem nélkülözött a tárgyalás, amelyen a szexuális visszaélés elszenvedője volt a vádlott, a saját bevallása szerint is hibázó egyházi vezető pedig a feljelentő.

Urfi Péter
egyház

Ferenc pápa a kassai cigánytelepen: Jézussal ott lehet találkozni, ahol gyengeség van, nem pedig kényelem, ahol szolgálat van, nem pedig hatalom

A pápa háromnapos szlovákiai apostoli útján látogatott el Kassa Luník IX nevű külvárosába.

Horváth Bence
vallás

Ferenc pápa: A hit nem jelenthet olyan magasabb elvet, ami a diszkrimináció és az elnyomás indoklására szolgál

A katolikus egyházfő óva intett a történelem megismétlődésétől, és attól is, hogy a múlt feledésbe merüljön, és helyét a felejtés és a tudatlanság vegye át.

Herczeg Márk
vallás