kazany

2019. szeptember 10.
2019. február 28.
2018. szeptember 7.
2018. augusztus 28.
2016. január 7.
2015. augusztus 10.

Hazaszállították Gyurta Dániel edzőjét

Széles Sándort a kazanyi világbajnokságról kellett kórházba szállítani, a Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint az edzőt vasárnap este Magyarországra vitték. Széles állapotáról nem árultak el részleteket, azt sem, hogy Magyarországon is kórházi ellátásra szorul-e az edző. Széles korábban alkoholproblémákkal küzdött, saját bevallása szerint már évek óta nem iszik. (MTI)

2015. augusztus 8.

Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 háton

Emily Seebohm hatalmas hajrával nyerte a versenyt az amerikai Franklin és Hosszú előtt. Franklin 150-ig fölényesen vezetett. Hosszú minden fordulója nagyon jól sikerült, akkor rendre nagyon feljött a versenyben vezetőre, de az utolsó 50 méteren Seebohm utolérhetetlen volt.

2015. augusztus 7.
2015. augusztus 5.

Lemondott a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Lemondott Merész András, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Merész a brazilok elleni 22-7-es győzelem után hívta fel Kemény Dénest, hogy nem folytatja tovább. Bár a válogatott eredeti célja az volt, hogy érmet szereznek a kazanyi világbajnokságot, azonban csak kilencedikek lettek. A csoportmérkőzéseken Kínától és Oroszországtól is kikaptak. (Nemzeti Sport)

Csehlaci nem indul 200 méter vegyesen

AFP PHOTO / FRANCOIS XAVIER MARIT

Pedig ebben a számban korábban már volt olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes is. A versenyző most csak a délutáni 200 méter pillangó döntőjére szeretne koncentrálni a kazanyi világbajnokságon. A fináléba Cseh a legjobb idővel került. (MIT)

2015. augusztus 4.

Orbán Kazanyba megy

Orbán Viktor megérkezik Tusványosra (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

A miniszterelnök a hét végén az oroszországi Kazanyba utazik, ellátogat több versenyhelyszínre is, és megtekinti a sporteseményeket, majd a vizes világbajnokság utolsó napján átveszi a következő, 2017-es vb-t rendező országnak járó FINA-zászlót – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. (MTI)

2015. augusztus 3.

Visszalép Hosszú Katinka a 100 méter hát döntőjétől

AFP PHOTO / MARTIN BUREAU

Bár országos csúccsal jutott a döntőbe, inkább kihagyja a döntőt a kazanyi világbajnokság hétfői napján, mert nem szeretné a 200 méter vegyes döntőt kockáztatni. Utóbbi számban vasárnap kétszer is Európa-csúcsot úszott. A két döntőt egy órán belül rendezik magyar idő szerint hétfő este. (Telesport)

2015. augusztus 2.
2015. július 31.

Magyarország - Argentína: 21-4

A vízilabda vébén újabb fölényes magyar siker. Csoportelsőként megy tovább a csapat Kazanyban, és ezzel a negyeddöntő lesz  akövetkező tétmeccse a csapatnak. Benedek Tibor szövetségi kapitány tudja, hogy most már igazán kemény ellenfél is következhet, hiszen így fogalmazott:  "most már el kell kezdenünk vízilabdázni".

2015. július 27.
2015. április 11.