Szakértők szerint kínai tengeralattjárók útvonalát készíthette elő, jó messze a kínai felségvizektől.
Óriáscégek is használják a szoftvert, amit valakik feltörtek. Egy volt CIA-s szerint az orosz állam az elkövető.
A 20. század egyik legnagyobb kémdrámája közben hagyta ott a szolgálatokat, hogy aztán a hidegháború emblematikus szerzője legyen.
Hat embert már őrizetbe vettek, de nem tudni, összehangolt orosz akciót lepleztek-e le az európai titkosszolgálatok.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentette fel még hat éve, mert szerintük az oroszoknak kémkedett. Költségvetési csalásért viszont másfél év felfüggesztetett kapott.
A vádbeszéd szerint a korábbi jobbikos képviselő jól felépített, bejáratott konspiratív kapcsolatot tartott fent diplomáciai fedésben dolgozó orosz hírszerzőkkel.
Egy osztrák vállalat helyi munkatársán keresztül gyűjtött információkat.
A zöldsapkás Peter Rafael Dzibinski Debbins az orosz hírszerzőknek azt mondta, „Oroszország fiának” érzi magát. 1996 és 2011 között kémkedett a társai után.
Egy kémgyanús személlyel találkozott egy étteremben, amikor azt szombaton letartóztatták.
Kína az amerikai kormány utasítása alapján bezárta a houstoni főkonzulátusát, válaszlépésként bezáratták a csengtui amerikai konzulátust.
Az ügyben illetékes büntetőbíróság hazaárulásért 8, illetve 12 év börtönbüntetésre ítélte a két férfit pénteken.
Az idős exkémek ügyéről nagyon kevés dolgot hoztak nyilvánosságra.
A Rókavadászat nevű kampányukban a veszélyesnek tekintett emigránsok családtagjait se kímélik.
A bosszúból letartóztatott üzletemberek egyike ezer szállal kötődik Magyarországhoz, magyar állampolgársága is van.
„Oroszország azt hitte, hogy a kémküldetésen lévő James Bondot fogta el, de igazából a szabadságon lévő Mr. Beant rabolta el” - közölte az elítélt amerikai.