kilépés

Leel-Őssy Gábor ragaszkodik hozzá, hogy a DK ellene indított etikai eljárásán Gyurcsány is ott legyen

„Sajnálom, hogy új, harcias hozzáállásod a párton belül csak (bér) hóhérolásig, de a vitáig már nem terjed ki” – üzente a gyulai DK-alapító a párt elnökének.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Tisza Párt felvétele miatt a KDNP kilép az Európai Néppártból

A Fidesz kiválása után eddig a helyén maradt Hölvényi György szerint az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.

Herczeg Márk
eu

Tordai Bence: Ha az ember a saját pártjára nem tud leszavazni, akkor nagy baj van

Az EP-listán a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra szavazott.

Fődi Kitti
POLITIKA

Tordai Bence kilépett a Párbeszédből

A parlamenti képviselő azt írja, „a DK-val és MSZP-vel kötött megegyezés nem összefogás, hanem önfeladás volt”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kilép az LMP országos elnökségének egyik tagja

Szendefy Mária az országos politikai tendenciákat látva hozta meg a döntését.

Bódog Bálint
POLITIKA

Az utolsó pillanatban kiugrott a Fideszből a nyergesújfalui polgármester

Már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Kilépett a Momentumból a párt korábbi elnökségi tagja

Ilyés Márton azt írta, meg akarta várni a pillanatot, hogy összejöjjenek a jelöltállításhoz szükséges aláírások.

Mészáros Juli
POLITIKA

Lizzo nem a zeneipart hagyja ott, csak „a negatív energiát”

Szombaton arról posztolt, hogy kilép.

Fődi Kitti
ZENE

Amíg az európai szövetségesek rendesen fizetnek, Donald Trump nem lépne ki a NATO-ból

Elnökként többször fenyegetőzött azzal, hogy kilép a szövetségből.

Benics Márk
külföld

Kilépett a Kutyapártból Tarcsay Tibor helyi szervező

Szerinte az MKKP ugyanolyan hitvány lett, mint a többi párt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az Index után a Mediaworks is kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből

Újabb csapás az MLE-nek.

Benics Márk
POLITIKA

Nyirati Klára, a Momentumból kilépett bajai polgármester: „Csodákra lettünk volna képesek, ha nincsenek a pártharcok”

A Momentum DK-ellenes kommunikációja komoly problémákat okozott Nyirati Klárának helyben.

Benics Márk
POLITIKA

Kilép a Momentumból Nyirati Klára, a Donáth Annát kritizáló bajai polgármester

A Momentum ezzel elvesztette egyetlen, megyei jogú várost vezető polgármesterét.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Kunhalmi nem számít arra, hogy Őrsi Gergely elhagyná a pártot

Az MSZP társelnöke szerint Őrsit szocialistasága ellenére fogadták el a választók.

Király András
POLITIKA

Moldova kilép a FÁK Parlamenti Közgyűléséből

A moldovai házelnök Oroszország ukrajnai agresszióját „törvénytelennek”, Moszkva Chisinauval szembeni politikáját pedig „barátságtalannak” nevezte.

Herczeg Márk
külföld