Kim Dzsongun

Putyin szorosabbra fűzné a kapcsolatokat Észak-Koreával

Phenjan korábban elismerte az ukrajnai „népköztársaságokat”.

Botos Tamás
külföld

Kim Dzsongun lázas volt, elkaphatta a koronavírust

Az észak-koreai diktátor állapotáról húga számolt be, aki Dél-Koreát hibáztatta a járványért.

Mészáros Juli
járvány

Észak-Korea öt év után újra atommal dobálózna

Úgy volt, hogy az ilyesmit örökre befejezik, de ezek szerint csak átverés volt az egész.

Kaufmann Balázs
külföld

Észak-Koreában gyorsan terjed a koronavírus

Nincs jele annak, hogy tömegesen tesztelnék az embereket.

Vég Márton
járvány

Kim Dzsongun hasonmása zavarta meg a kampányeseményt Ausztráliában

"Elnézést, de nem mondhatod meg a legfelsőbb vezetőnek, hogy mit tegyen" - mondta a hasonmás, miután el akarták távolítani a helyszínről.

Bódog Bálint
külföld

Kim Dzsongun bejelentette, hogy növelik Észak-Korea nukleáris erejét

A lehető „leggyorsabb ütemben” fejlesztik és erősítik az ország nukleáris erőit, amelyeknek „készen kell állniuk”, hogy bármikor „gyakorlatozhassanak” velük.

Mészáros Juli
külföld

Rakétabemutató nélkül zajlott le Észak-Korea legfontosabb ünnepe

Washington azzal számolt, hogy ezen napon fogják felvonultatni a nukleáris fegyverarzenált. Úgy tűnik, Kim Dzsongun ezt későbbre tartogatja.

Szász Zsófi
külföld

Kim Dzsongun luxusingatlant ajándékozott a hűségéért a legismertebb észak-koreai tévébemondónak

Több rakétakilövést és a két korábbi diktátor halálát is ő jelentette be a tévében.

Herczeg Márk
külföld

Észak-Korea hamarosan ismét atomkísérletet hajthat végre

Amerikai és dél-koreai elemzők szerint is egyre több jel utal erre.

Horváth Bence
külföld

Észak-Korea állami tévéje imázsvideóban mutatta be, hogy milyen, amikor 10-től számolnak vissza az ország katonai tisztségviselői, mielőtt megnyomnának egy gombot

A tiltott interkontinentális rakéta sikeres próbaindítását az állami média erősítette meg.

Tárkányi Flóra
külföld

Az USA szerint Észak-Korea interkontinentális rakétákat tesztelt nemrég

Észak-Korea azt állítja, ezek csak felderítő műholdak fejlesztéséhez szükséges kísérletek voltak.

Kiss Imola
külföld

Trump hazavitte a Fehér Házból Kim Dzsongun leveleit

Az amerikai Nemzeti Levéltár januárban visszaszerzett több doboznyi dokumentumot, amiket a volt elnök szabályellenesen elvittek ahelyett, hogy az előírásoknak megfelelően átadták volna az archívumnak. Mondjuk ezt a szabályt kisebb-nagyobb mértékben minden kormányzat megszegi.

Herczeg Márk
külföld

A magányos Kim Dzsongun a tengerparton fehér lóról nézte a naplementét

Észak-koreaiak milliói nyomorogtak azért, hogy ez megvalósulhasson.

Herczeg Márk
csoda

Négy éve nem lőttek fel ekkora rakétát Észak-Koreában

800 kilométert tett meg.

Szurovecz Illés
külföld

Az észak-koreai vezetés testőreinek a korábbiaknál négy centivel magasabbnak kell lenniük

Nőttek az elvárások.

Mészáros Juli
külföld