Az EU az emberi jogok megsértése miatt szankciókat vezetett be négy kínai tisztviselőre, amire Peking úgy reagált, hogy feketelistára tett EP-képviselőket.
Bár szerinte ez volt a helyes döntés.
„10-ből 7 család tök normális, ezért is sajnálom, hogy meg kellett hozni ezt a döntést, de innentől kőkeményen ellenőrizni fogjuk a gyerekek életkorát” – mondta Karakas Richárd, a macskakávézó tulajdonosa.
Mindegyikük egy külön biztonsági kockázat.
A tervezett szankciók olyan cégeket is sújtanának, amikkel kapcsolatuk van a belépési büntetőlistára került tisztségviselőknek.
Egyes újságírókat ki is utasítottak az országból.
Josep Borell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Twitteren reagált a kitiltás hírére.
Hat újságíró forgatott 2016-ban ott, ahol Kövér szabályai szerint nem szabadott volna.
A kisváros minden egyes bel- és külterületi útját lezárják a húsvéti turisták elől, rendőri biztosítással. Ne induljon el, akinek nincsen telke ott!
Illetve egy olyat, hogy: „A MINISZTERELNÖK A MAJORSÁGÁT!” A házelnök ezért kitiltotta a független parlamenti képviselőt.
Kenneth Roth éppen a jogvédők legújabb éves jelentését mutatta volna be a világ emberi jogi helyzetéről.
A 2019-ben korrupcióért elítélt Liviu Dragneát. A gyerekeit is kitiltották, és ezt nyilvánosságra is hozták.
Többek között Alex Jonest és Milo Yiannopoulost, de Louis Farrakhant is.
Az RMDSZ elnöke szerint Olekszandr Bankov nem mond igazat.
Mert Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitiltását Ukrajnából