A héten öt francia parlamenti képviselő látogat Tajpejbe.
Törökország készen áll arra, hogy meglépje a szükséges lépéseket, ha eljön az ideje, mondta a török elnök.
„A zsűri még nem döntött arról, hogy Macron barát vagy ellenség” – mondta Liz Truss. „Párizs számára az Egyesült Királyság mindig szövetséges marad, függetlenül attól, ki vezeti" – reagált Emmanuel Macron.
Szeptember 1-jéig kellene megállapodniuk a feleknek, egyelőre nem adják fel.
A területen békefenntartóként jelenlévő oroszok szerint Azerbajdzsán megsértette a tűzszünetet.
Kína holnap kezdi a látogatása miatt beígért hadgyakorlatokat Tajvan ellen.
„Minden gyilkosság után egyre erősebb a félelem” – nyilatkozta egy helyi aktivista. Újra elszabadulhatnak az indulatok a muszlim többségű, vitatott hovatartozású tartományban.
A KKM szerint azt írta a közösségi médiában, hogy a magyar miniszterelnök szívinfarktusa „tisztességes dolog” lenne.
Bősz Anett főpolgármester-helyettesi kinevezését támogatná a Momentum, de garanciákat szeretnének arra, hogy a DK nem indít ellen-jelöltet azokban a körzetekben, ahol a momentumos helyére kell új képviselőt választani
Az időközi választáson induló jelölteken feszült össze a két párt.
Palesztin fiatalok kövekkel dobálták az egyenruhásokat.
Az sem kizárt, hogy Macron Oroszországba utazik Putyinnal tárgyalni.
Az ukrán kormány szerint ezzel fölösleges pánikot keltettek az amerikaiak.
2021 tavaszán is ez volt. A kirgizek azt állítják, hogy a tádzsik biztonsági erők akna- és gránátvetőket is használnak.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, most kell igazán résen lenni. Anatolij Sarij ukrán ellenzéki blogger-politikus gyűjtésére támaszkodva összeraktuk az elmúlt évek küszöbön álló és máris bekövetkező lerohanásainak listáját.