Sőt, Dömötör Csaba és Rétvári Bence sem ment el végül vitázni Szabó Tímeával a csatorna műsorába.
És minden budapestit erre, azaz polgári engedetlenségre buzdítana.
Olvasod a kormányzati Facebook-oldalt, és hallod a főcímzenét.
Az újonnan létrehozott kórházfenntartó csúcsszerv, az Országos Kórház-főigazgatóság vezetője veszélyhelyzetben a rendészetért felelős miniszter.
Napok óta hallgat a kormány az egészségügyi szolgálati munka pontos új feltételeiről, pedig alig tíz nap, és oda kéne adni a dolgozóknak az új munkaszerződés-tervezeteket.
Nem hisz a Skodákban.
Korábban nem szólt bele a kormány, hogy mik jelenhetnek meg ezeken a csatornákon.
Ennek semmi, de semmi köze a felelős kormányzáshoz. Ennek az alávalósághoz van csak köze - írja a főpolgármester a kormány intézkedéseiről.
A kormány 90 napra kapott felhatalmazást, hogy az országgyűlés nélkül hozzon a védekezést segítő rendkívüli intézkedéseket. Éjféltől életbe lépnek a hétfőn bejelentett szigorítások.
Kilencven nappal hosszabbítanának.
Kérésüket a közvélemény-kutatások szerint a budapestiek mintegy 60 százaléka támogatná is.
Nyolc nő, őslakosok és az LMBT-közösség tagjai is helyet kaptak Jacinda Ardern új kormányában.
40 százalékuk akár a közegészségügyet is elhagyná, ha a kormány nem változtatna az új jogviszony jelenlegi feltételein.
Ígérik, csak akkor indulnának el az építkezések, ha a terveket a főváros is jóváhagyta.
A MOK szerint, ha ez nem történik meg, hamarosan akár több százra ugorhat a koronavírussal összefüggésbe hozható halálozások száma naponta.