Próbaideje alatt a műszakvezető nővér tudta nélkül adott halálos mennyiségű káliumot a 82 éves, magatehetetlen betegnek.
Oroszi Beatrix epidemiológus szerint a legrosszabb, amit egy ország most tehet, hogy hátradől, és úgy tesz, mintha a koronavírus elvonult volna, a fenyegetés ugyanis nem múlt el.
Az ismert egészségügyi szakember ismét koronavírusos, de harmadik oltást már biztos nem kér.
És az államtitkár szerint ez „még valameddig" így is marad.
A többi díjazottól és az egészségügyi dolgozóktól elnézést kérnek.
A díjat szakmai zsűri és a közönségszavazás alapján osztja ki minden évben egy alapítvány, a díjazottak között van a MOK egyik megyei elnöke és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke is.
Az egészségügyi vészhelyzetet több mint három éve, 2019 végén hirdette ki a szervezet.
Már a parlament előtt az erről szóló javaslat.
A volt elnök korábban azt állította, a koronavírus elleni oltás HIV-fertőzést és homoszexualitást okoz.
Három év után.
Sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak.
2019 és 2021 között a vizsgált 55 ország közül 52-ben lett rosszabb a gyerekkori oltások megítélése.
Kínában is a végéhez közeledik a koronavírus-járvány.
Az ügynek további 12 vádlottja van.
Jacinda Ardern januárban mondott le, mondván, hogy nincs már elég energiája az ország vezetéséhez.