kósa lajos

Kósa Lajos az Izauráért tüntető magyarokhoz hasonlította a CEU miatt tiltakozó Nobel-díjasokat

A Fidesz frakcióvezetője szerint a tiltakozók érveinek 99 százaléka tökéletesen irreleváns volt.

Horváth Bence
POLITIKA

Kósa: A CEU egy fantomegyetem

A frakcióvezető szerint egyetlen külföldi egyetem működik törvényesen az országban.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kósa Lajosnak fogalma sem volt, miről beszél, amikor a CEU-ról nyilatkozott a közrádióban

Egy nem létező vizsgálatot is elővett annak alátámasztására, miért kell éppen most kinyírni a CEU-t. Ők fognak szavazni az erről szóló törvényről.

plankog
káosz

Kósa Lajos is azt pedzegeti, hogy ki kellene lépnünk az Emberi Jogok Európai Egyezményéből

A Fidesz frakcióvezetője szerint agyrém, hogy a strasbourgi bíróság két bangladesinek adott igazat a magyar állammal szemben.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Fidesznél van a jó vörös csillag, meg a rossz vörös csillag

Akkor most rettegjen a San Pellegrino és a Milky Way?

Haszán Zoltán
politika

Kósa szerint blöff, hogy visszalépnének a lex Heinekentől

A Fidesz frakcióvezetője kezd belebonyolódni: szerinte vannak olyan termékek, amik a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják.

Botos Tamás
politika

Kósa: Két héten belül döntés születik a nemzeti konzultációról

A migráció mellett még egy sor másik kérdésben is kikérnék az állampolgárok véleményét.

Botos Tamás
POLITIKA

Kósa Lajos nyitotta meg drMáriás debreceni kiállítását

Ez maga a dada diadala.

Horváth Bence
MŰVÉSZET

Kósa Lajos szerint a Fidesz szívesen vitázik az olimpiáról a Momentummal

Kicsit kései felvetésnek tűnik. A Fidesz frakcióvezetője bevallotta, a Kétfarkú plakátok neki is tetszettek.

Botos Tamás
politika

Kósa Lajos bezárná a kiskapukat

Úgy általában is ideje lenne már.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kósa szerint azért, mert kevesebb mint 250 ezer budapesti népszavazást szeretett volna az olimpiáról, máris reménytelen lett az ügy

Egy eleve esélytelen küzdelembe további erőket, anyagiakat, erőforrásokat beleölni, az az ország presztízsének nem használ – mondja a fideszes ember.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kósa: A Momentum csak nevet akart szerezni magának az olimpia hátbaszúrásával

Már tavaly szerette volna megkérdezni a kormány az embereket az olimpiáról, de nem engedte a politikai konszenzus.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kósa Lajos szerint megölték az olimpiai álmot

Szertefoszlottak az esélyek, mondta.

Botos Tamás
politika

Kósa Lajos szerint már csekély az esély a budapesti olimpiára, és az egész az ellenzék hibája

Kósa szerint Tarlóst sem ő, hanem az ellenzék árulása idegesítette fel a hétvégén.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Orbán Viktor nagyon elégedett, 120 éve nem volt ilyen jó nekünk

Az ellenzék szerint viszont rohad az ország, menekülnek az emberek és szétlopnak mindent. Elkezdődött az idei parlament.

Magyari Péter
POLITIKA