Eredetileg májusra tervezték, Kósa Lajos szerint viszont bevárják az elfogadásával a Nemzeti Konzultáció eredményeit és a Velencei Bizottság előzetes állásfoglalását.
Nem építenénk hegyeket, csarnoksportokon osztozkodnánk az osztrákokkal. Az mondjuk nem világos, hogy Ausztriának ez miért lenne jó.
Kósa Lajos: az adóemelésről a minisztériumok egyeztettek az iparági szereplőkkel. A Magyar Reklámszövetség elnöke: minket senki sem keresett.
Bödőcsnek vége, Kósa Lajos megvillantotta humorérzékét.
Érdekes, korábban bíróság mondta ki, hogy a miniszterelnök tanácsadója közszereplő.
Ilyet még nem láttál: élőben hívták, majd kihangosították Orbán Viktort a csinovnyikok! A magyar politikai élet olyan lett, mint egy Szeszélyes évszakok-kabarétréfa.
Közben felháborodik, hogy az újságírók CEU-törvénynek nevezik a CEU-törvényt.
Nem kellemetlen az sem, hogy a miniszterelnök felesége is kapcsolatban áll a szervezettel.
Így is elviszik a reklámadóval a sebzett ágazat nyereségének jelentős részét.
Ez lesz az a törvény, ami alapján az állam mondja meg, hogy mennyibe kerüljön egy plakát.
Sértett vádaskodásba kezdett a Fidesz frakcióvezetője.
Csonka László azt mondta, a plakátok hazugak, és arra a bírósági döntésre hivatkozott, amit 2015-ben hoztak a Fidesz menekültellenes plakátjait megrongáló aktivisták ügyében.
Nem egyszerű a frakcióvezető fejével gondolkodni, de az is lehet, hogy a kollégium üzemeltetését végző cégre gondolhatott, amikor négy CEU-ról beszélt.
Új elem jelent meg a Fidesz-kommunikációban: már nem is két CEU van, hanem négy! Kósa Lajos szerint Palkovics László nem mondta meg, melyik CEU-ról beszél, Dzsordzsi bácsi pedig nagyon trükközik.