Torokkiszárítós döbbenet.
A kormányszóvivő arra panaszkodott, hogy a kormánynak egy aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia.
Megsemmisítő választ adott a kormányszóvivő a vádakra.
A levénkommunistázott filozófus egy különlegesen ritka magyar közszereplő, ugyanis nyíltan vállalja saját korábbi bűneit. Ellentétben azokkal, akik támadják.
Azt kérdezték tőle, amit anno ő kérdezett Kálmán Olgától.
Az mindig jó, ha az ember nyitott a furcsa dolgokra.
A kormányszóvivő szerint senkit nem érhetett meglepetésként, hogy az amerikai hatóságok kőkemény szigorral lépnek fel a migrációval szemben.
Csak a szomszédos országból fogadnának be menekülteket.
Habony Mária és neves társasága hagyományőrző jelleggel hajózott ki a Dunára.
XD
Ezt mondta arra a kérdésre, hogy a kormány tart-e az uniós források esetleges leállításától, tekintettel az EU-val a migráció ügyében meg az igazságszolgáltatás és a média helyzetével kapcsolatban fennálló nézeteltérésekre.
A Fidesznek pedig nincs szégyellnivalója.
A rendszerváltás előtt ugyanúgy kifogásolta a riportjait az MSZMP, mint most a Fidesz.
A magyar kormány nemzetközi szóvivőjét hallják.
Kovács Zoltán szerint azért vonták meg most hirtelen a Menedék támogatását, mert három éve rájöttek, hogy nemzetellenes tevékenységet folytatnak.