A Fidesz alelnöke Milos Forman halálával kapcsolatban fejtette ki a világpolitikai nézeteit a Facebookon. A Hairben a vietnami háború ellen tüntető hippikről azt írta, „ezek ülnek tort a világon, ezek osztják az észt, kizárólag nekik lehet igazuk”.
Putyin szerint nem szabad engedni a vegyifegyverekkel kapcsolatos provokációkat és spekulációkat.
Izrael állam 70. születésnapjára kedveskedne ezzel a Trump-adminisztráció.
Rövid időn belül ez a második olyan eset, amikor a szír rezsimnek szolgáló oroszok veszítik életüket az országban.
A kettő között pedig Izrael iráni célpontokat támadott Szíriában.
„Tiszteletet kell mutatniuk az USA-nak, különben egyszerűen nem jutunk tovább” – mondta a palesztinokról.
Közben török szárazföldi csapatok vonultak be Szíriába.
Átgondolják, mi legyen a pénzzel, miután a palesztin vezetők kiakadtak, hogy Trump Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként.
Három éve Washington még közbelépett, amikor Izrael merényletet tervezett Kászim Szulejmáni ellen.
A külügyminiszter szerint Magyarországnak világos álláspontja van a Közel-Keletről.
Ahogy arra számítani lehetett, Trump döntése után jönnek a harcok.
Hiába tiltakozott az összes muszlim vezető, a pápa és az unió is.
Az egész Közel-Kelet befeszült, és annak általában nem szokott jó vége lenni.
Évtizedeken át manőverezett a Közel-Kelet aknamezőjén Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök, akit hétfőn azok lőttek agyon, akik egy hete még a szövetségesei voltak. Életútja politikailag kiemelkedő, csak éppen az ország süllyedt közben katasztrofális helyzetbe. És most még rosszabb jöhet.
Putyin kézbe vette a szíriai helyzet rendezését.