„Belehalok milyen szabad ország ez/ Anyámnak írok sms-t és az O***n les”
35 milliót fizetnek azért, hogy napi 15-20 autót lepucolhassanak.
Ő lett a „tartalomfejlesztésért felelős igazgató”, aki alá két szervezeti egység tartozik, a „kutatás és elemzés iroda” és a „stratégiai iroda”.
Mint kiderült, a bordélylánctulajdonos eleve büntetett előéletűként dolgozott a kormánymédia bűnügyi műsorában.
Eddig inkább azt lehetett róla tudni, hogy függőpecséttel ellátott királyi okirat, de az M1 szerint egészen másról van szó.
Pedig a párt szerint a „közleményben egy szó sem volt a közmédia vélt vagy valós jó hírnevéről (egyértelműen vélt, mintsem valós)”.
Az M1 műsorvezetője megpróbált közbevágni, de Tompos Márton egy kézmozdulattal jelezte, hogy ez most nem így lesz.
Idén szeptemberig 90 milliárd forintból gazdálkodhatott az MTVA, csak bérekre 17 milliárd forintot fizettek ki.
A lap úgy tudja, a műsorvezető kreatív igazgatóként dolgozik az MTVA-nál, a közmédia szerint nem megy hozzájuk Kárász. .
Novemberben ultimátumot küldtek az MTVA-nak, mégsem mondhatták el, miért tiltakoznak hónapok óta.
Még mindig nagyon kreatívan szerveznek tüntetést a diákok, de elég-e ez arra, hogy bejussanak a köztévébe?
A következő demontrációt a közmédia székháza elé szervezik december 9-ére.
Több mint ötszáz beléptető pontot alakítanak ki: így még jobban ellenőrizhető lesz, hogy ki, mikor, hova és miért megy a köztévében.
Képek a Hadházy Ákos által szervezett tüntetésről.
Élőben a közmédia elleni tüntetésről.