Saját elhatározásából döntött így, két napon át beszélt, de még hétfőn is folytathatja.
P. László ügyvédje szerint csak közvetett bizonyítétokkal rendelkezik az ügyészség.
Azt kellett volna kideríteniük, hogy a magyar hatóságok rendesen végezték-e a dolgukat, amikor beengedték Pharaont Magyarországra, de az ügyészség szerint sajnos túl zavaros a sztori :(
Dulakodás közben vesztette el az eszméletét, aztán már nem tudták újraéleszteni.
A főügyészség nem vonta vissza, továbbra is érvényes a 10 milliós nyomravezetői díj.
Pont azelőtt adta el a rokonnak az óriástelket, hogy a felszámolók követelték volna tőle a pénzt.
A halálfalók eddig előzetesben voltak
Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be: a szerda este elfogott férfi követte el a két rendőr elleni merényletet egy hónapja Budapesten.
Még rehabilitációs kezelésen kell részt venniük.
Már azt is tudják, mire cserélte az eredeti öltözékét, egyedül elkapni nem sikerült még.
Voldemort szabadlábon védekezik, a nyomozás határideje december 12.
Az Index úgy tudja, hogy az országgyűlési képviselő házában, valamint felesége szüleinél még júliusban járt a Központi Nyomozó Főügyészség.
Igenis indult eljárás, igaz, nem terjesztés, hanem birtoklás és fogyasztás miatt.
A Központi Nyomozó Főügyészség feljegyzéséből kiderült, hogy ezt is előkerült egy házkutatásnál, de a bírósághoz valamiért már nem juttatták el.
A fideszes képviselő cégei úgy termeltek neki 55 millió forintot, hogy látszólag közben nem is működtek.