Az eset még nyáron történt, most emeltek vádat hét rendőr ellen.
A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen.
A nyertes cég már rutinos volt a közbeszerzésekben.
Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban.
A fideszes parlamenti képviselő mellett 10 embert hallgattak ki gyanúsítottként, mind szabadlábon védekezhetnek.
A rendelkezésre álló adatok alapján az ügyészségnek úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Első fokon 7 évet kapott hivatali vesztegetés, minősített adatokkal visszaélés és más bűncselekmények miatt.
Kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők fogadtak el kenőpénzt autókereskedőktől soron kívüli vizsgáztatásért, a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok elnézéséért.
Nem volt uszító.
Iratokat és adathordozókat foglaltak le. A polgármester szerint a mostani vezetésnek semmi köze az ügyhöz.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mert "a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokat" hozott nyilvánosságra.
Mint írják, "a közzétett angol nyelvű jelentések elemzése a feljelentések elbírálására rendelkezésre álló idő alatt nem lehetséges".
A vádhatóság olvasata szerint egyértelműen az ellenzéki politikusok kezdtek dulakodni, és több biztonsági őr meg is sebesült.
17 napja agyalnak.
Magyarországon az ilyen törvénysértésért 12 év börtön jár az ügyészség szerint.