központi statisztikai hivatal

A november és a december volt az elmúlt 20 év leghalálosabb két hónapja

2019-hez képest ebben a két hónapban 11 084-gyel többen hunytak el. A covid-áldozatok hivatalos száma ugyanekkor 7 778 volt.

Haszán Zoltán
járvány

Az előző 5 év átlagánál sokkal, 11 696-tal többen haltak meg Magyarországon szeptember eleje és december vége között

Ebből 8546 a hivatalos covid-áldozatok száma.

Haszán Zoltán
járvány

December első két hetében 40 százalékkal többen haltak meg, mint az előző évek hasonló időszakában

Gyökeres változás van a KSH új statisztikáiban, az adatok már nem mutatják azt, hogy a többlethalálozás messze meghaladja a járvány hivatalos áldozatainak a számát.

Haszán Zoltán
járvány

KSH: 400 ezer munkanélküli volt az első hullám után

Bár a KSH már tudja az októberi munkanélküliségi adatokat is, még csak most árulta el a júniusi számot.

Herczeg Márk
gazdaság

Az első három negyedévben 5,6 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye

De jelentős az éven belüli kilengés: a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedéves GDP a KSH friss adatai szerint.

Horváth Bence
gazdaság

Tényleg olyan jó itt, hogy irigyeljen minket a Nyugat?

A KSH demográfiai évkönyve alapján meglepő lenne. Öregszünk, fogyunk, betegeskedünk.

Herczeg Márk
ADAT

Die Hard Hungary – Nálunk drágul a legjobban az élet

3,9 százalékos inflációt számolt augusztusra a KSH.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

KSH: Júliusra egy év alatt 7,8 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára

Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben.

Herczeg Márk
élelmiszer

A hazai ipari termelés 36 százalékos visszaesését hozta a járvány áprilisban

A legdurvább, 79 százalékos visszaesést a járműipar mutatta.

Neuberger Eszter
gazdaság

Egy év alatt 20 százalékkal ugrott meg a disznóhús ára

De a friss zöldség és gyümölcs is majdnem ugyanennyit drágult.

Czinkóczi Sándor
táplálkozás

Áprilisban teljesen földbe álltak a ruhaüzletek a KSH adatai alapján

De a járvány és a korlátozások a kiskereskedelem minden szegletét érintették, egyedül az élelmiszerboltok úszták meg valamennyire.

Horváth Bence
gazdaság

A KSH szerint 4,9 százalékkal nőtt tavaly a GDP

A GDP éves növekedése 2017-ben 4,3 százalék, 2018-ban 5,1 százalék volt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A KSH szerint gazdagodtak a magyar háztartások

Az állami hivatal mérései szerint javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt a fogyasztás is tavaly.

Horváth Bence
gazdaság

Kevesebb gyerek született idén mint tavaly

A tavalyihoz képest 4,7 százalékkal emelkedett a természetes fogyás mértéke Magyarországon.

Rényi Pál Dániel
érdekes adat

Magyarország legszegényebb részein lesznek a legelviselhetetlenebbek a hőhullámok

Márpedig a következő évtizedekben csak egyre gyakoribbak lesznek. A KSH kutatói járásokra lebontva kiszámolták, hogy hol vannak a legsérülékenyebb területek az országban.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy