Azt, hogy akkor hova, nem árulta el.
Ez volt az érv a 70 százalékos tao-támogatással létrejött sportkomplexum mellett.
Öt ajánlattevő közül választották ki az OK BAU Kft.-t
Nem is csoda, a főszerkesztő a gyönyörű aréna sajtósa volt korábban.
A Blikk szerint közel a megegyezés a tiltakozó ultrák és Kubatov között, már "tesztelik" a vénaszkenner nélküli belépést. Mármint azt, hogy ellenőrzés nélkül be tudnak-e léptetni embereket. (Be tudnak.)
Hiába itta meg Lázár János élete második pohár sörét a Csíki Sör gyárában?
És Simicska.
Igaz, azt még nem tudja megmondani a Fidesz alelnöke, hogy miért. Lakossági fórum az ország, kedd esti körkép.
A Fradi tagadta, hogy bármi köze lenne az NVI-nél felsorakozott erőemberekhez, most az egyikük mégis feltűnt a Frady Security mellényében.
Stikában bemutatták a legeslegújabb Fradi-sast, hogy leváltsa a gyűlölt régit. Az új, szőrös lábú, jetiszerű madarat viszont még jobban utalják.
Fejben nem volt ott a csapat: 6+1 igaz mondat a Ferencváros elnökétől.
Végül nagyon nehezen sikerült letörni a kormány és a hatóságok ellenállását. De a választási csalás elkövetői mind megúszták, felelősök nincsenek. A vasárnapi zárvatartás után egy másik, népszerűtlen ügyben is kínkeservesen kellett átverni a többség akaratát a Fideszen.
2020-ra Európa legmodernebb klubját húzná fel a pártigazgató. 10 milliárd forintból épülhet fel a Fradiváros.
A Fradi elnöke azután pörgött be, hogy csütörtökön megbüntette az MLSZ edzőjét, Thomas Doll-t.
A kormányváltás óta nincs sok funkciója a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak, de valamiért mégis hozzávágnak néhány tízmilliót időnként.