A kormányhatározatban rögtön adtak 120 milliót, de nem indokolták, hogy miért van szükség az újabb állami cégre.
Szijjártó Péter hivatalos Magyarországi látogatásra hívta Igor Matovic miniszterelnököt.
A magyar külügyminisztérium eleve három nappal Kaleta hazahozatala után tájékoztatta csak a peruiakat, akik úgy tudták, a nagykövet "személyes ügy" miatt távozott.
A külügyminiszter szerint Magyarország és Oroszország között átláthatóan, a magyar gazdaság és a belföldi vállalatok érdekeinek megfelelően fejlődnek a gazdasági kapcsolatok.
Hallott már a Prosperitati alapítványról? Szijjártó Péter már biztosan, adott is nekik tavaly 45 milliárdot.
Ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt, az nem más, mint öncélú erőszak – közölte Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár.
Csak okosan.
A kb. 2 millió fős Kumasiban letették egy 10 millió eurós szennyvíztisztító-komplexum alapkövét. Fekete-Afrikában ez az első vízgazdálkodási projekt, amit az Eximbank finanszíroz.
A magyar nagykövetség közölte: a beruházást a GE magyarországi leányvállalatának turbináival szerelik fel.
A külképviseletek protokoll-főosztályainak elküldött ellenőrző listából megismerhetjük a külügyminiszter rocksztárallűrjeit, még konkrét márkákat is megneveznek.
De örülnek, ha a külföldi állampolgároknak is összejön az üzlet.
Szijjártónak és Bártfai-Magernek kell intéznie az üzletet, Varga Mihály gondoskodik a többletforrás biztosításáról a központi költségvetés terhére.
A 182 kilométeres út megépítése a tervek szerint 125 milliárd forintba kerül.
Integrációs problémák, no-go zónák, bármi jöhetett. Külön kérték, hogy kutassanak fel olyan magyarokat, akik ezek miatt a hazaköltözést tervezik.
"Szijjártó Péter 17 éves volt" - írják