kunhalmi ágnes

A 133 lusta fideszest soha senki nem látta olyan keményen dolgozni, ahogy Kunhalmi Ágnes dolgozott Győrteleken

Nagy szükség van segítségre, szolidaritásra és tűzifapakolásra, sőt Nyakó Istvánra is.

Gazda Albert
POLITIKA

Kunhalmi: Karácsony nem egyeztetett a visszalépésről

Csak a tényt közölte.

Botos Tamás
POLITIKA

Az MSZP, az LMP és a Párbeszéd azt javasolja, hogy az előválasztás második fordulójában az országban bárhol szavazhassanak a választók

Itt már úgyis mindenki ugyanazt a szavazólapot kapja, mert a miniszterelnök-jelöltek között kell választani.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Már karácsonyi 5 ezer forintos adományokat is bevetnek a XVIII. kerületi előválasztási csatában

Nagy a tét, nyerhető körzet, aminek a mandátumát Kunhalmi Ágnes szerezte meg. De a DK beelőzné a Kunhalmobilt.

444.hu
POLITIKA

A peremkerületekben akár tarolhat is az ellenzék

A délkeleti peremkerületek közül háromban már 2018-ban is győzni tudott az ellenzék, összefogva pedig mind a hat nyerhető - a Fidesz jelöltjeinek eredményei meg se közelítették itt az ötven százalékot.

Király András
POLITIKA

Kunhalmi Ágnes szerint Hadházy Ákos celebkedő típusú politikus

Az MSZP társelnöke szerint hasznosabb lenne, ha Hadházy egy kicsit kevesebb korrupciós ügyet tárna fel, de azokat teljesen végigvinné.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az Isten szerelmére, hát nézzétek már, milyen csodálatos élete van ennek a magyar influenszernek! 💖

Kunhalmi Ágnes mutatja az utat, a NER 12. évében is van Jókedv és Remény! 💋😜🌹🎁🤳🙌🤣

Herczeg Márk

Dorosz Dávidot indítja az előválasztáson a Párbeszéd és az MSZP Dunakeszin

Ezért mondott le novemberben főpolgármester-helyettesi megbízatásáról.

Mészáros Juli
POLITIKA

Egy jobbikos jelölt mögé áll be az MSZP a dunaújvárosi körzetben

A Jobbik Kunhalmi Ágnessel szemben nem állít jelöltet, cserébe a szocialisták Kálló Gergelyt támogatják.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Két kerületben is közös jelöltet indít az előválasztáson az MSZP és a Párbeszéd

A III. kerületben Szabó Tímea, a XVIII. kerületben Kunhalmi Ágnes lesz a két párt közös jelöltje.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Továbbra sem nyílhatnak meg az oltópontok Szombathelyen

A járási hivatal népegészségügyi osztálya nem hagyta jóvá a használatukat.

Boros Juli
POLITIKA

A Parlamentben kérdezték Orbánt, aki szinte mindenre azt felelte, hogy az ellenzék állítsa le az oltásellenes kampányát

Az ellenzék szerint oltási káosz van, a miniszterelnök szerint Brüsszel miatt nem tudunk eleget oltani.

Herczeg Márk
parlament

"A tolvajokat és a csalókat kisöpörjük oda, ahova valók"

Az ellenzéki pártok vezetői közös videót készítettek a nemzeti ünnep alkalmából.

Botos Tamás
POLITIKA

Kell regisztrálni az oltáshoz? Szükséges, de nem feltétel!

így hangzik az MSZP társelnöke és a kormány államtitkára közti párbeszéd. És ez még a leginkább érthető része a tájékoztatásnak.

Magyari Péter
politika

Kunhalmi Ágnes: Koccantam a 2-es villamossal

A villamosról egy picit lejött a festék.

Botos Tamás
POLITIKA