Mivel alkotmányellenes az azt tiltó törvény.
Németországban már a lakosság 7,4 százalékát teszik ki.
Idén már kelet-európai országok követségei is csatlakoztak.
Egy héten belül ez második alkalommal történt meg.
Legyetek büszkék, üzeni a herceg. A királyi család tagjai korábban még sosem vállaltak hasonló szereplést.
A szervezők szerint az elmúlt 20 évben nem volt olyan rossz melegnek lenni Lengyelországban, mint most.
Úgy módosítottak volna törvényt, hogy a jövőben eltérő jogokat lehessen biztosítani a házastársaknak és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek. De nem lesz ilyen szabály.
Homoszekszuáális, abnormáális! Az aberráció nem normális! Világok kiabáltak el egymás mellett az ELTE BTK campusán.
A tagállamok rábólintottak volna a tervezetre, de az Emmi-nek nem tetszett, hogy a nők és az LMBT-közösség ügyét összekötötték.
Ki gondolta volna: amerikai elnök még sosem csinált ilyet.
Egy ismeretlen férfi odalépett hozzá, és eltörte az orrát.
A szivárvány egyik színének lenni pedig jó. Szóval büszkék lehetnénk mondjuk arra, hogy sokféle a világ és abban mindenki elfér. A gyerek meg elsősorban gyerek. Pont.
Ez nagy dolog, sosem történt hasonló korábban. Szombaton lesz a felvonulás, szélsőjobboldali támadástól lehet tartani.
Tim Cook veszélyes, diszkriminatív törvények felbukkanása miatt akadt ki. Két államban is olyan törvény léphet hatályba, ami alkalmas lehet a homoszexuális emberek jogainak csorbítására.
Randy Berry feladata az LMBT személyek elleni erőszaktól és megkülönböztetéstől mentes világ megteremtésének elősegítése lesz.