Papíron hatalmas összegeket fordít a kormány a honvédség modernizálására. A tervek azonban csak részben valósultak meg, a fejlesztésekre elkülönített források számottevő részét el se költötték, amit igen, azt is vitatható módon. Hadiipart fejlesztenek egy azt eltartani nem képes méretű hadseregre, közben a beszerzett új eszközöket se állították rendszerbe.
"Nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőkre van szükség az állomány minden szegmensében."
Minisztériumi források alapján írnak erről, de döntés állítólag még nem született.
A magyar hadsereg lőfegyverekkel való ellátásáért.
Vasárnap délután Kecskemétről indult érte Sármellékre a honvédség Airbusa, hogy onnan repülhessen Ankarába.
A CÖF-ös politológus a Hír TV-ben fejtette ki, miért van szükség haderőreformra.
Átcsoportosít a Magyar Honvédség.
Két és fél éve nem tudják otthagyni a testületet azok, akik leszerelnének.
A Magyar Honvédség arra kérte a lakosságot, hogy kellően óvatosan közelítsék meg a katonai konvojokat.
Földmunka során kerültek elő.
Szlovénia történetének legnagyobb tűzvészével küzd, ezt oltják majd a magyar helikopterek és pilótáik.
Felhívták a figyelmet a szükséges óvatosságra.
Ez egy 250 millió eurós tétel, de összességében több mint 500 milliárd forintos üzletre készül a német Rheinmetall fegyvergyár Magyarországgal.
Építkezés közben találtak rá a második világháborúból megmaradt, német robbanótestekre.
Az orvosok is bíznak a felépülésében.