Magyar Nemzeti Vagyonkezelő

Öt év alatt 1000 milliárdnyi vagyont ajándékozott az állam alapítványi, egyházi, kisebb részben önkormányzati tulajdonba

25,6 milliárd forint ingatlanértékesítési bevétel és 2,4 milliárd forint ingóságértékesítés történt a kezelt vagyonból, a legnagyobb ingatlanvásárló magasan egy Jellinek Dániel-féle ingatlanalap volt.

Herczeg Márk
gazdaság

A TEK költözik a Hős utcai szegregátum helyére

Március közepe óta kapják a leveleket az évekkel ezelőtt bontásra ítélt Hős utcai lakótömb még megmaradt lakástulajdonosai a végzésről.

Mészáros Juli
belföld

Senki nem akar Rákóczi-filmet forgatni, az állam mégis adott már rá 700 milliót

Akinek a fiókjában pihen egy félkész Rákóczis filmterv, ideje elővenni! A Nemzeti Filmintézet nagyon várja.

Csurgó Dénes
FILM

Két balatoni üdülőn is továbbadna az állam

Balatonedericsen és Szántódon árul üdülőket a nemzeti vagyonkezelő.

Csurgó Dénes
balaton

A járvány ellenére sem rendelhető el home office az államigazgatásban, emiatt belső utasításokkal próbálják megoldani a helyzetet

Az MNV-nél testhőmérsékletet mérnek a dolgozóknál, a köhögőket pedig arra kérik, vegyenek fel maszkot.

Mészáros Juli
járvány

Nem is a magyar államé a cég, ami a helyiek elől elhappolta a zsibói Wesselényi-kastélyt

Már márciusban kiszervezték a Manevi Zrt-t egy alapítványnak. A közérdekből határon túli ingatlanokat hotellé alakító cég fociakadémiák környékén vásárol palotákat.

Herczeg Márk
képzavar

Magyar állami cégé lett a zsibói Wesselényi-kastély

Egy kis romániai cég beelőzte az elővásárlási joggal rendelkező Szilágy megyei önkormányzatot, és tovább is passzolta a kastélyt a Manevi Zrt-nek. Az RMDSZ közölte: nem is futottak ki a határidőből, ezért bírósághoz fordulnak.

Herczeg Márk
külföld

Más kórházakba kell átszállítani azt a 66 hajléktalan embert, akik a bezárásra ítélt fővárosi kórházban vannak

Mintha nem épp a kapacitáshiány lenne a legfőbb kérdés az egészségügyben.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kiteszi az állam a hajléktalanokat ellátó fővárosi kórházat az utcára

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felmondja a kórház bérleti szerződését, "központi költségvetési szervet" költöztetnének a helyére.

Fődi Kitti
belföld

Vezetőséget cserélnek az állami többségi tulajdonú Rábánál, NER-közeli figurák kerülhetnek helyzetbe

A Mészáros érdekkörébe tartozó Takarékbank felügyelőbizottsági elnöke, és egy Mráz-testvér is pozícióba kerülhet.

Neuberger Eszter
üzlet

A lenyúlt nyugdíjvagyont is megmozgatták Orbánék, hogy kisegítsék a kedvenc bankjukat

2012-ben az FHB valahonnan be tudott húzni 30 milliárd forintot, ezzel jó nagy lyukat betömve az alaptőkéjén. Sejthető volt, hogy a magyar kormány segítette ki az akkor még Orbán kedvenc bankárának számító Spéder Zoltánt. Ebben a cikkben azt írjuk le, hogy került a pénz az FHB-hez.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Nem árulják el, hogy ki vette meg kikiáltási áron a Hollóházi Porcelángyárat

Egyetlen érdeklődő jelentkezett be a licitre.

Botos Tamás
gazdaság

Nem veszik a Hollóházi porcelánt, az állam eladja a céget

A cég 2013 óta szinte folyamatosan veszteséges.

Fődi Kitti
gazdaság

Árverésen értékesíti balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő

A 2,5 milliárd forint összértékű ingatlancsomag kedden fog felkerülni az Elektronikus Aukciós Rendszerre.

Horváth Bence
POLITIKA

Már egymást bírságolják az állami szervek, csak azért, nehogy megtudjuk, hova lett 30 milliárd forint

3 éve pert indítottunk, hogy megtudjuk, milyen pénzből húzták ki a csávából az FHB bankot, de a magyar bürokrácia egészen virtuóz az eljárás akadályozásában. Ha még 3 évet kibírnak, akkor azt is elkerülik, hogy Mészáros Lőrinc körének esetleg a zsebébe kelljen nyúlnia, hogy több milliárdos bírságot fizessen tiltott állami támogatás miatt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság