Az ukrán Oscsadbank szerint a Raiffeisennel kötött nemzetközi megállapodásuk keretében szállították a pénzt és az értékeket. Az osztrák bank kérdésünkre azt írta: minden pénzmosás elleni és szankciós szabályozást betartanak.
Csütörtökön írt arról, hogy jönnek az orosz titkosszolgálat emberei, azóta megtudta, hogy már hetek óta itt is vannak.
„A magyar hatóságok önkényes intézkedései miatt tartózkodjanak a Magyarországra utazástól.”
A magyar kormány azonnali választ és magyarázatot követel Ukrajnától a készpénzszállítmányok ügyében.
„Csak az idei év folyamán több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarország területén keresztül Ukrajnába” – olvasható a hatóság közleményében.
Az érintettek az ukrán Oscsadbank alkalmazottai, az ügyről közleményt adott ki a pénzintézet is, a magyar hatóságok még nem nyilatkoztak.
Az ukrán elnök szerint elvi kérdés, hogy segítik-e eladni annak az Oroszországnak az olaját, amely ukránokat gyilkol. Mindazonáltal arra vár, hogy az EU hivatalosan a kőolajvezeték helyreállításától tegye függővé a 90 milliárd eurós támogatást.
Szijjártó azt mondta, „akármivel fenyegetőzik is Zelenszkij elnök”, nem fogják „azt engedni, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába”.
Az ukrán elnök szerint kell a magyarok által a Barátság kőolajvezeték leállása miatt blokkolt 90 milliárd eurós hitel, hogy ki tudják fizetni a fegyvereket.
Kijevben berendelték a magyar nagykövetség ügyvivőjét.
Megbízható az orosz kormány, nagyon korrekt partner, küldi a jó üzemanyagot – egyetlen kis feltételnek kellene csak megfelelni.
Az orosz drón az egyik legnagyobb tartályt találta el, az égő olaj pedig megrongálta a berendezések nagy részét.
Orbán Viktor eközben felszólította Ursula von der Leyent, hogy lépjen közbe a szállítások újraindítása érdekében.
A JANAF-on keresztüli útvonal elegendő kapacitással rendelkezik a két ország olajellátási igényeik kielégítésére.
Nem szeretné, ha ide hoznák az A-osztály gyártását is.