Üvöltözés, hányás, fenyegetőzés, és a végén három letartóztatás.
Josie Birds a beszámolók szerint nagyon élvezte az előállítást.
Kirobbant a felfújódó csúszda, az igazi kellemetlenségek azonban csak ezután jöttek.
Nyuszi vagy, McFly sállá lállá lá, nyuszi vagy, McFly sállá lálá lálá.
Simán megitták, fogalmuk se volt róla, hogy egy igazi borritkaság került eléjük.
Tóth-Nagy Dániel a Twitteren fakadt ki a muszlimok miatt.
Szerencsétlen gipsz szobornak ez már a második helye, ahonnan elviszik.
Az egyik sebesült egy rendőr. A támadót elfogták.
Két vitathatatlanul szimpatikus csapat küzd meg az FA-kupa elnyeréséért Angliában, kénytelenek voltunk tehát sorba venni, mi lehet az okozója annak a már-már Lakat T. Károly-i értelemben túlcsorduló, feltétel nélküli szeretetözönnek, ami a két klub irányába árad. Erre jutottunk. Vigyázat, mocskos lesz!
Házhoz ment.
Tamás azzal védekezett, hogy turbulencia volt, leejtette a telefonját, elaludt, valahogy véletlenül mindig rátévedt a keze a mellette ülő fiatal nő lábaira.
A tettes otthagyta a sérültet, most több éves börtönt kaphat.
A rendőrség mind a 22 gyanúsítottat szabadon engedte.
Ingyenes belépést ígértek a vasárnapi segélykoncertre azoknak, akik ott voltak a terrortámadással végződött koncerten. Tízezerrel többen jelentkeztek, mint ahányan az eredeti fellépésen összesen voltak.
Az áldozatoknak és családtagjaiknak gyűjtenek majd a koncerten, amin több világsztár is fellép.