Kövér László azóta sem engedte meg neki, hogy esküt tegyen.
„Péter! Ugyanolyan esküszegő készülsz lenni, mint azok, akiket éveken át joggal kritizáltál te is emiatt.”
Szóval nem ér a neve, káposzta a feje.
Mélenchon baloldali-zöld szövetsége és Le Pen szélsőjobboldali pártja is jobban szerepelt annál, mint amit a közvéleménykutatók vártak.
Gy. Németh új országgyűlési mandátuma miatt három pozíciója helyére kellett más DK-s képviselőt jelölni.
Aki nem megy be legitimálni az ötödik Orbán-kormányt, az semmi jóra ne számítson: üzeni a Fidesz.
Ő volt a következő név a listán.
Az előválasztás óta nem látott élénkségű vita alakult ki az ellenzékben arról, milyen szerepet kellene vállalniuk egy autoriter rendszerben.
Sokan később veszik majd át.
Jámbor kényelmetlenné akar tenni ügyeket a Fidesznek, Orosz még nagyobb ellenzéki felelősségről beszél.
A kétharmad az kétharmad.
Nem mintha számítana ez bármit.
A levélszavazatok felét már összeszámolták, abból lett a mandátum.
Korábban közölte, hogy lemond a jobbikos frakcióvezető-helyettesi tisztségéről és a parlamenti jegyzőségéről.
Már több mint egy hónapja bejelentette, hogy távozik, és most tényleg.