marine le pen

Őrületes befutó várható a francia elnökválasztáson

Kilenc nap múlva első forduló. Akár négyen is bejuthatnak a másodikba. Macrón és Le Pen még vezet, de előnyük csökken, a balszélről jön Mélenchon, és Fillont sem lehet leírni.

Uj Péter
külföld

Putyin fogadta Le Pent, hogy elmondhassa, ő soha nem avatkozna bele a francia elnökválasztásba

Egy hónappal a választás előtt az oroszoknak 11 millió euróval tartozó párt vezetője a Kremlbe látogatott.

Rényi Pál Dániel
külföld

Másfél hónappal a választások előtt hivatalosan is vádat emeltek Fillonnal szemben

Lassan temetheti kampányát. Viszont a másik francia elnökesélyes, Emmanuel Macron is kapott egy botrányt a francia ügyészségtől.

kasnyikm
külföld

Ha nyerne az elnökválasztáson, Marine Le Pen nemzeti konzultációt indítana Franciaországban a bevándorlásról

Hangsúlyozta is a pártja, hogy nem lenne népszavazás, csak nemzeti vita.

Sarkadi Zsolt
külföld

Francois Fillon szerint a francia kormány nem védi megfelelően a jobboldali elnökjelöltek kampányrendezvényeit

Persze, ha nem fizetett volna állami eurószázezreket a feleségének a semmire, akkor talán a visszalépését sem követelnék annyian.

Sarkadi Zsolt
külföld

A francia ügyészség megindította az eljárást Francois Fillonnal szemben

A konzervatív elnökjelölt korábban azt ígérte, visszalép a jelöltségtől, ha ez így ez lesz, de aztán meggondolta magát.

kasnyikm
külföld

Marine Le Pen két bizalmi emberét is őrizetbe vették csalás gyanúja miatt

Kabinetfőnöke és Gorilla nevére hallgató testőre is hamis címen vett fel fizetést az EP-képviselő stábjában.

Rényi Pál Dániel
külföld

Házkutatást tartott a francia rendőrség a Front National központjában

Azért nyomoznak, mert az OLAF szerint Marine Le Pen az Európai Parlament pénzéből fizette a saját otthoni alkalmazottait.

Sarkadi Zsolt
külföld

Pofont nem, maximum orrpöckölést kap az európai elit a francia elnökválasztáson

Az oroszbarát, idegenellenes szélsőjobb az első fordulót ugyan megnyeri, de a másodikban alig van esélyük. Kisokos a francia elnökválasztáshoz.

Sarkadi Zsolt
külföld

Koblenzi jobbosok: Az angolszászok már felébredtek, most mi jövünk

Összegyűltek a Trumpot csodáló és az EU-t megvető pártvezérek egy német városban.

Magyari Péter
külföld

Marine Le Pen a Trump Tower aranyozott márványasztalainál múlatja épp az időt

Nemzetközivé lett a kozmopolita elit ellen prüszkölő ultranacionalizmus.

kasnyikm
külföld

Le Pen azért támadja a centrista elnökjelöltet, mert angolul beszélt egy berlini konferencián

A szélsőjobb szerint ez világos jele annak, hogy Emmanuel Macron nem hisz Franciaországban.

Horváth Bence
külföld

Putyin visszakéri a pénzt a francia nacionalistáktól

Az európai maninstream-ellenes erők keresik Oroszország barátságát, de meg kell tanulniuk, hogy már más a helyzet, mint amikor a Szovjetunió pénzelte a nyugati kommunista pártokat. Putyinnak a Trump-modell az ideális.

plankog
külföld

Marine Le Pen megszüntetné a külföldiek gyerekeinek járó ingyen oktatást

A játéknak vége, üzeni a külföldieknek a francia szélsőjobboldal, nacionalista, idegengyűlölő párt elnöke. Akiből lehet, hogy jövőre köztársasági elnök lesz.

anarki
külföld

François Fillon lehet Marine Le Pen kihívója a jövő évi francia választásokon

Ellenfele, Alain Juppé elismerte vereségét az előválasztáson, és támogatásáról biztosította az egykori kormányfőt.

Rényi Pál Dániel
külföld