Kilenc nap múlva első forduló. Akár négyen is bejuthatnak a másodikba. Macrón és Le Pen még vezet, de előnyük csökken, a balszélről jön Mélenchon, és Fillont sem lehet leírni.
Egy hónappal a választás előtt az oroszoknak 11 millió euróval tartozó párt vezetője a Kremlbe látogatott.
Lassan temetheti kampányát. Viszont a másik francia elnökesélyes, Emmanuel Macron is kapott egy botrányt a francia ügyészségtől.
Hangsúlyozta is a pártja, hogy nem lenne népszavazás, csak nemzeti vita.
Persze, ha nem fizetett volna állami eurószázezreket a feleségének a semmire, akkor talán a visszalépését sem követelnék annyian.
A konzervatív elnökjelölt korábban azt ígérte, visszalép a jelöltségtől, ha ez így ez lesz, de aztán meggondolta magát.
Kabinetfőnöke és Gorilla nevére hallgató testőre is hamis címen vett fel fizetést az EP-képviselő stábjában.
Azért nyomoznak, mert az OLAF szerint Marine Le Pen az Európai Parlament pénzéből fizette a saját otthoni alkalmazottait.
Az oroszbarát, idegenellenes szélsőjobb az első fordulót ugyan megnyeri, de a másodikban alig van esélyük. Kisokos a francia elnökválasztáshoz.
Összegyűltek a Trumpot csodáló és az EU-t megvető pártvezérek egy német városban.
Nemzetközivé lett a kozmopolita elit ellen prüszkölő ultranacionalizmus.
A szélsőjobb szerint ez világos jele annak, hogy Emmanuel Macron nem hisz Franciaországban.
Az európai maninstream-ellenes erők keresik Oroszország barátságát, de meg kell tanulniuk, hogy már más a helyzet, mint amikor a Szovjetunió pénzelte a nyugati kommunista pártokat. Putyinnak a Trump-modell az ideális.
A játéknak vége, üzeni a külföldieknek a francia szélsőjobboldal, nacionalista, idegengyűlölő párt elnöke. Akiből lehet, hogy jövőre köztársasági elnök lesz.
Ellenfele, Alain Juppé elismerte vereségét az előválasztáson, és támogatásáról biztosította az egykori kormányfőt.