A kocsit a lezuhanástól csak néhány biztonsági lánc tartotta vissza, amivel egy lakókocsit vontattak.
A líbiai parti őrség csak 10 túlélőt tudott kimenteni.
22 bányász rekedt fogságban.
A „gólya viszi a fiát” módszer örök.
Az úszó az erős hullámzás miatt nem tudott önállóan kikecmeregni a partra.
Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, hogy hibát követtek el a mentés közben.
A delfinek tömeges partra vetődése nem ritka jelenség Tasmánia partvidékén, de az utóbbi tíz évben egyszerre ilyen nagy számú állat nem esett csapdába a térségben.
Igazán izgalmas és dinamikus videót forgattak a tűzoltók a szarvasmentésről, drámai lihegéssel és szuperközeli részletekkel.
A július eleji baleset óta alpinistákkal mentik a bajba jutott ernyősöket.
A baleset július elején történt, a férfi azóta az intenzív osztályon feküdt.
Kedden az ország több pontján kellett megsérült kirándulókat menteni.
Korábban Irakban szolgált.
Október 24-én szavaztak az EP-ben arról, hogy fokozzák-e a tengeri mentési missziókat a vízbe eső menekültek érdekében. Két szavazaton múlott.
Az hajót az I. világháború alatt, 1917. május 19-én süllyesztették el a németek. A roncsot 1999-ben találták meg.
De van néhány keresetlen szava azokhoz is, akik csak fotóztak közben.