migráció

Úgy durvul a menekültügyi hisztéria Európában, hogy közben egyre kevesebb a menekült

Az olaszok lezárták a kikötőket, a bajorok júliusban lezárnák az osztrák határt, mire az osztrákok lezárnák a Brenner-hágót. Miközben a menekülthullám jelentősen apad, az európai politikusok minden eddiginél inkább gerjesztik a drámát.

Magyari Péter
eu

A migrációs csúcs előtt csúcsra jár a kavarás

Csonka csúcs előzi meg az igazit, ahol a kvóták ügyét vágták volna rövidre, ha nem akarnák azt elhalasztani. A németek és olaszok egymást szívatják, miközben ugyanazt a rendszert akarják. A menekültügyben rendezett belpolitikai gáncsoskodás a nemzetközi diplomáciában csapódik le.

Magyari Péter
eu

Már 16 ország vezetője jelezte, hogy részt vesz a menekültügyi EU-s minicsúcson vasárnap

Európai megoldást keresnek majd a migráció kérdésére, Magyarország távol marad az eseménytől.

Horváth Bence
külföld

Orbán Viktor semmi érdekeset nem mondott a Kossuth Rádióban

De az kiderült, hogy nagy Peru-drukker.

Sarkadi Zsolt
hablaty

Rogán Antal tud egy dolgot, ami még a menekültkvótánál is rosszabb

A brüsszeli fenyegetés egy még borzalmasabb arcát leplezte le a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Magyari Péter
POLITIKA

Afrikában hozna létre „menedékközpontokat” a francia és az olasz kormány

Ezzel akadályoznák meg, hogy a Földközi-tengeren át próbáljanak meg Európába jutni a menedékkérők. De Magyarország együttműködésére is szükség lesz - mondta Macron.

Urfi Péter
külföld

Franciaország is befogadna menedékkérőket az Aquariusról

Olaszország nem engedte kikötni, így Spanyolország felé vették az irányt.

Herczeg Márk
migráció

Az EU-ban Észtország és Csehország mellett nálunk aggódnak a legtöbben a migráció miatt

Többek között ez derült ki Európai Bizottság friss uniós felméréséből.

Herczeg Márk
eu

Idén 1,5 milliárd megy terrorellenes intézkedésekre, jövőre 25 milliárdot költene erre a belügy

A migráció kezelésére viszont jóval kevesebb jut, és a büntetés-végrehajtás költségeit is visszavágják.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Macron a cinizmusáért és felelőtlenségéért támadta az olasz kormányt

Az Aquarius volt a téma. Pénteken találkozik majd a francia elnök az új olasz kormányfővel.

Horváth Bence
külföld

Ilyen az, amikor az ellenzék leül egyeztetni a Fidesszel: mindegy, hogy mit mondanak, rájuk sütik, hogy az illegális migrációt támogatják

Párbeszéd és LMP: nem támogatjuk az illegális migrációt. Fidesz: az ellenzék továbbra is az illegális migrációt támogatja.

Albert Ákos
POLITIKA

Spanyolországban kiköthet az Aquarius

A spanyol miniszterelnök jelentette be, hogy Valenciában kiköthet a hajó, amin 629, a tengerből kimentett ember tartózkodik.

Horváth Bence
külföld

A rendőröknek fel sem tűnt, hogy egy nap kétszer is ugyanazt az illegális határátlépőt szedték le a két vonatról

Egyik alkalommal szíriainak, a másik alkalommal tunéziainak vallotta magát a férfi, aki ugyanabban a ruhában próbált meg bejutni egy személy- és egy tehervonaton.

Herczeg Márk
határ

Két albán férfi járt Csongrád megyében

Herczeg Márk
határ

Hunok csatája: így veri szét a magyar kormány az EU diplomáciáját

79 országgal kötne szerződést egyszerre az EU csütörtökön, de van egy tagállam, amelyiken elcsúszni látszik az ügy. Magyarországról van szó. Pedig pont az Európai Bizottság engedett volna a magyar követelésnek, de a legtöbb ország nem akart megfelelni a budapesti igényeknek.

Magyari Péter
eu